Tapolcai Gyógybarlang tavasbarlang

Turisztikai fejlesztések a Balaton-felvidéken

Mintegy 400 millió forint uniós forrásból fejlesztettek és bővítettek a Salföldi Majorban, a Hegyestű geológiai bemutatóhelyen, a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpontban és Balatonfüreden a Lóczy-barlangnál.

A Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban elnevezésű projekt átadóünnepséget a Salföldi Majorban tartották kedden. Az ünnepségen Rácz András, az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára elmondta: tavaly nyáron 10 millió vendégéjszakát töltöttek el a vendégek a hazai szálláshelyeken, ennek 40 százalékát a Balaton térségében. Mint mondta, idén nyáron is a hazai turisztikai célpontok felértékelődésére számítanak, ezt célozzák az átfogó fejlesztések is.

Rácz András közölte, a Balaton térségében nyaralók többsége az aktív turizmus felé fordul, vagyis szívesen túrázik, biciklizik, vagy például állatbemutatókon vesz részt. Az ilyen jellegű programokat egyebek közt a nemzeti parkokban találják meg.

Népszerűek a nemzeti parkok

Egy közelmúltban végzett közvéleménykutatás alapján az elmúlt három évben 15 százalékkal nőtt a nemzeti parkok ismertsége. Míg 2018-ban a válaszadók 79 százaléka ismerte a nemzeti parkok valamelyikét, addig 2021-ben már 94 százalékra nőtt az arányuk. A válaszadók 98 százaléka kiemelten fontosnak tartja a védett területek meglétét – mutatott rá.

Az álllamtitkár felidézte: folyamatosan zajlanak a térségben a turisztikai fejlesztések, egyebek mellett 2011-ben megújult a tihanyi Levendulaház, 2012-ben megépült a bakonybéli Pannon Csillagda, a tapolcai Tavasbarlang víz alatti világítással gazdagodott.

Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója elmondta, hogy idén májusra megújult a Salföldi Major fogadóépülete, a nemzeti park élővilágát bemutató egyedi pihenőpadokat, interaktív hangos táblákat telepítettek, új játékelemekkel bővítették a játszóteret, megújult az állatsimogató és az állatkennelek a Rejtett kincsek a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkban című projekt keretében.

Hozzátette: az uniós fejlesztéseken kívül önerős beruházások is megvalósultak a Salföldi Major területén, bővült a játszótér, gyógynövény és fűszerkertet létesítettek, pergolát helyeztek el.

Ugyancsak a projekt részeként új látogatóközpont épült Balatonfüreden a Lóczy-barlangnál beltéri és szabadtéri interaktív kiállítással, bemutató tanösvénnyel. Ezen kívül akadálymentesítették a Hegyestű geológiai bemutatóhely fogadóépületét, megújultak a tereplépcsők és korlátok, új játszótér épült, kültéri pihenőágyakat, padokat és asztalokat helyeztek el. A beruházás részeként a Tapolcai Tavasbarlang Látogatóközpontban többnyelvűvé fejlesztették az audioguide-rendszert és napvitorlával árnyasították a játszóteret.

MTI

Kiemelt kép: Illusztráció: Tapolcai Tavasbarlang

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.