Pécsi Hullámfürdő, strand és uszoda

Az 1935-ben alapított Pécsi Hullámfürdő a baranyai megyeszékhely szívében, a városon átvezető 6-os főút mentén helyezkedik el. A fürdő nevét strandon felszerelt hullámoztató révén kapta, amely 130 cm-es hullámokkal idézi fel a tenger hangulatát minden órában.  A fürdő hullámmedencéje mellett egy strandmedence és két fedett úszómedence várja a látogatókat.

pécsi hullámfürdő medence

Fürdőtörténet

Ráth utcai fürdő

A mai Hullámfürdő területén az 1800-as évek végén épült föl az első, az akkori utcanévről Ráth utcai fürdőnek nevezett létesítmény. Erről a strandról nem sokat tudunk, kép vagy más dokumentum nem maradt fönn róla. Az viszont egy korabeli térképről kiderül, hogy a közelében állt a Vasfürdő, ami az egyik első pécsi uszoda volt, és a szomszédságában álló Madarász-Szontágh féle vasgyár tulajdonosai hozták létre.

Maléter-fürdő 

1926 áprilisában készült el dr. Maléter László ügyvéd beruházása, a modern nyári fürdő. A Madarász-fürdő akkori tulajdonosa hitelből építtette át a Hullám elődjét. A területet drávai homokkal szórták be, a medencét ötven méteresre bővítették. A vizet hetenként részlegesen, két-háromhetente teljesen fel kellett újítani. A strand homokjának tisztítását is megoldották. A fürdés csak teljes fürdőruhában folyhatott, úszónadrágot mindössze hat éves kor alatt engedélyeztek az illetékesek – a fiúknak. És hogy a zsúfoltság elkerülhető legyen, mindenki legfeljebb egy órát tartózkodhatott a fürdőben.

Hullámfürdő 

1935-ben alakult át a Maléter-fürdő Hullámfürdővé. Az akkor Pünkösd napjára eső június 6-án avatták föl a „tenger hangulatát idéző” fürdőt, ami az ország harmadik hullámgépezettel ellátott strandja volt. A hullámokat egy egyszerű megoldással dolgozó gép állította elő: két, vízszint alatti üregből egy-egy fémlemez préseli ki felváltva a vizet. Ez a megoldás – ha a gépezet nem is – a mai napig létezik, és egyben jól működik.

pécs hullámfürdő uszoda

Medencék

Hullámmedence, strandmedence, fedett úszómedence, fedett tanmedence

Gyógyszolgáltatások

1-gyógytorna

Gerincberegségek, térd, váll, bokaelváltozások, izomfunkciók helyreállítása
Speciális gyógytorna technikák: MC-Kenzie módszer, TERRIER féle lágyrész technika, idegmobilizálás

2. Pulzáló mágnes

Csontritkulás, porckopás kezelése- Gyógykád (tangentor – víz alatti vízsugármasszázs; szénsavas kezelés – a keringés javítására; hidrogalván gyógykezelés – sokízületi gyulladásos betegeknek, illetve gerincbántalmakban szenvedőknek)

3. Iszap- és gyógypakolások

4. Gyógymasszázs

5. Elektroterápiás kezelések

6. Hydrosun fénykezelés

7. Fitt-ball-torna

Wellness, szaunák

infravörös izzasztókamra

A hő, a meleg gyógyító szerepet játszik egyes betegségek esetén. A testmeleg növekedése mozgósítja a szervezet védőrendszerét, fokozza a vérellátást, felgyorsítja a gyógyulást. A Hullámfürdő „Sebastian” infravörös hőkabinja 40-60 °C-on fejti ki hatását. A infrasugarak négy centiméterre hatolnak be a bőr alá. Itt a fény hőenergiává alakul át, regenerálja a sejteket. A kedvező hatás külső nyom nélkül, természetes úton következik be.

A hőkabin harminc perces használata 900 kalóriás energiaveszteséget idéz elő. Ez körülbelül 15 kilométer futótréningnek felel meg. A hőkezelés az alakot is formálja a zsírcsoportok átrendezésével és fellazításával. A hatás a bőrön a leglátványosabb. Egy 10-15 alkalomból álló kúra alatt, az infrafény pórustisztító és sejtregeneráló hatására a bőr 5-10 évet fiatalodik.

Finn szauna

Az egészséges életmódot teljessé tevő finn szaunakultúra Pécsett is otthonra lelt. Az erek kitágításával javítja testének vérellátását. A fokozott izzadás káros anyagokat távolít el a szervezetéből, amelyeket a tusolás során moshat le magáról.

A szauna használata után pezsgőfürdővel, keringtetett és tisztított hideg vizzel működtetett fa merülőkáddal teheti teljessé az ellazulást. A szauna 16 főt képes befogadni három- és négyszemélyes kabinokban.

pécs strand uszoda

Nyitvatartás

Az aktuális nyitvatartási renddel kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

 

Árak

A legfrissebb belépőjegy árakkal kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

pécsi hullámfürdő

Kapcsolat

Cím: 7623 Pécs, Szendrey Júlia utca 7.
Telefonszám: +36 72 512 936
Honlap: www.psnzrt.hu
E-mail: hullamfurdo@psnzrt.hu