Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő

A budai oldalon lévő három nagy északi strand közül a Csillaghegyi strand a legnagyobb. Tiszta, langyos vizén kívül változatos domborzati viszonyaival is kitűnik a fővárosi strandok közül. 2018 őszén ezt a strandot bővítette a főváros és Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő néven egy 7.800 m2 területű fedett fürdőépület jött létre, melyben 12 új medence kapott helyet. Az épület mellett egy kétpályás, egész évben használható csúszdapark is létesült.

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő

A fürdőben minden korosztály megtalálja a kedvére való elfoglaltságot. A sportolni vágyókat és úszásoktatásra jelentkezőket egy 25×33 méteres, két irányban kötelezhető versenymedence és egy 10×12 méteres tanmedence várja. A versenymedence alkalmas kisszámú nézőközönség befogadása mellett úszóversenyek és vízilabda mérkőzések lebonyolítására is. Ezen a szinten egy finn és egy infraszauna is helyet kap.

A wellness részlegben 3, különböző hőfokú, élményelemekkel ellátott medence várja a pihenni vágyókat. A gyerekparadicsomban különleges sodrófolyosóval ellátott, vizes gyermek játszótér és egy foglalkoztató kuckó teszi teljes körűvé a családbarát szolgáltatásokat. A szaunavilág területe két oldalról is megközelíthető, egyrészt az épület felől, ez a téli használat miatt fontos, másrészt a parkolók felől, önálló megközelítéssel. A szaunavilágban helyet kap egy aroma szauna, ördög szauna, gőzkamra, nagyméretű panorámás finn szauna, dézsás só fürdő, bioszauna, hideg- és meleg vizes merülő medencével, valamint 36 fokos ülőmedencével. A panorámás külső teraszon egy különleges, lebegő 36 fokos inox élménymedencéből csodálhatjuk a lenyűgöző környezetet. Az épület mellett egy kétpályás, egész évben használható csúszdapark is létesült.

A fürdő másik büszkesége egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amely a lebontott újpesti fürdőből került át. A vendégek részére 120 db parkoló áll rendelkezésre.

Csillaghegyi strand

A víz összetétele

Mérsékelt ásványianyag-tartalmú, nátriumszegény, kalcium-magnézium-hidrogénkarbonátos természetes ásványvíz.

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő élményfürdő

A medencék

A medencék száma: 15

Parkosított terület: 90 468 nm

Vízhőfok Vízmélység Vízfelszín Hosszúság
Úszómedence (25×33 méter) 27 oC 200 cm 825 nm 25 m
Tanmedence 32 oC 90 cm 120 nm 12 m
Sófürdő 34-36 oC
Melegvizes ülőmedence 34-36 oC 110 cm
Élménymedence 36-38 oC 110 cm
Relax medence 34-36 oC 110 cm
Gyerekmedence 34-36 oC 50 cm
Babamedence 34-36 oC 30 cm
Hidegvizes merülőmedence 22-24 oC 120 cm
Forróvizes merülőmedence 42 oC 90 cm
Melegvizes ülőmedence 36 oC 110 cm
Panoráma medence 36-38 oC 90 cm
Nyári (kültéri medencék)
Strandmedence 21-22 °C 140-200 cm 782 nm 55 m
Gyermekmedence 22 °C 25-60 cm 113 nm
Úszómedence 21-22 °C 140-220 cm 370 nm 33 m

Az úszómedencékben úszósapka használata kötelező.

Egész éven üzemelő medencék

    • Úszómedence és tanmedence
    • Wellness részleg
    • Szaunavilág (panoráma szauna, ördög szauna, gőzkabin, infra szauna, dézsa zuhany, sófürdő)
    • Panoráma medence
    • Gyermekparadicsom vizes játszótérrel és gyermekkuckóval

Csak nyáron üzemelő medencék

33 méteres úszómedence

A medence 370 m2 területű 120 cm-től fokozatosan mélyül egészen 240 cm-ig. Hőmérséklete 21–22 °C: A medencében úszósapka használata kötelező.

Strandmedence

A medence 782 m2 területű 145 cm-től fokozatosan mélyül egészen 240 cm-ig. Kellemes, hűvös vize igazi felüdülést biztosít a nagy melegben.

Gyerekmedence

A gyerekmedence 113 m2 alapterületű pancsoló medence, vízmélysége 25-60 cm közötti. 2014 nyarától gyermek csúszda kerül benne elhelyezésre, amely változatossá teszi a pancsolást. A fás területek biztonságos árnyékot biztosítanak a gyermekek és a szülők gondtalan pihenéséhez.

Strandterület és napozási lehetőségek

A strand 90.468 m2 parkosított területen fekszik, amely kiválóan alkalmas napozásra, pihenésre. A kirándulni vágyók igényeit az ősfás sétányok elégítik ki. A terület a strandolás mellett kiválóan alkalmas egy kellemes sétára is.

Sportolási lehetőségek

A strandon a belépőjegy megvásárlásával focipálya használatára is van lehetőség. 2013-ban került kiépítésre a szabadtéri fitness park, mely a bejárattól balra található, ahol 10 db-os gépparkkal várják a sportolni vágyókat.

Szaunák

Egész évben 15 fős finn és 2 fős infraszauna várja a vendégeket, amelyeknek számos pozitív hatása van. A belépőjegy tartalmazza a szaunák használatát.

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő uszoda

Nyitva tartás

Uszoda: 06:00-20:00
Wellness, gyerek- és szaunavilág: 08:00-20:00
Csúszdák: 10:00-19:00
Pénztárzárás: 19:00

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő élménymedence

Árak

A legfrissebb belépőjegy árakkal kapcsolatban tájékozódjon a fürdő hivatalos oldalán

A fürdő 3 éves korig ingyenes.

14 éves korig gyermekek kizárólag felnőtt kísérővel vehetik igénybe szolgáltatásaikat.

Kedvezményes jegy vásárlása esetén a jogosultság igazolása kötelező!  Nyugdíjas belépőt nyugdíjas igazolvány, diákjegyet nappali tagozatos diákigazolvány felmutatásával áll módjukban biztosítani.
Letét fizetése csak készpénzben lehetséges.

III. kerületi lakosok részére lakcímkártya bemutatása ellenében 10% kedvezményt biztosítanak az összes zónába érvényes, felnőtt napi belépőjegy, a gyermek, nyugdíjas, diákjegy, az esti úszójegy, valamint a masszázsok árából (kivéve Árpád kombinált belépőjegy).

A fürdőkben mindhárom bank (OTP, MKB, K&H) által kibocsátott SZÉP Kártyát elfogadják.

A fürdők által elfogadott kártyák: AYCM (D, L, XL és XXL-es kártyák), Hungary Card.
(A kártyák által biztosított kedvezményes belépők a sport zónába vásárolt jegyre érvényesek.)

Csillaghegyi strand csúszdák

Kapcsolat

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő
1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.
Telefon: (06-1) 242-0754
E-mail: csillaghegy@spabudapest.hu
Web: csillaghegyifurdo.hu
Facebook
Tömegközlekedéssel: Szentendrei HÉV-vel, 160-as, 134-es és 234-es autóbusszal.
A fürdő Csillaghegyen, a III. kerületben található.

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő gyógyfürdő