A strandszezonnal együtt kerékpáros centrum is nyílt Zalakaroson

Már a nyitás perceiben százak vettek belépőt szerdán a zalakarosi termálstrandra, ahol a szezon hagyományos május 1-jei indulását egy új kerékpáros centrum megnyitása is jelezte.

Zalakaros Gyógyfürdő

Mint azt Novák Ferenc, a város polgármestere az MTI érdeklődésére elmondta: tavaly 513 ezer vendéget fogadott a Gránit Gyógyfürdő Zrt., és mintegy kétharmaduk a strandot látogatta meg. A szezonkezdet minden évben leginkább a német vendégeket vonzza, a szerdai pénztárnyitáskor is 99 százalékban németországi turisták álltak sorban, őket pezsgővel várták a város és a fürdő képviselői.

A polgármester felidézte, hogy jelentős változások kezdődtek a múlt évben a zalakarosi fürdőben, ahol főként a családosokat megcélozva adták át tavaly a strandon lévő gyermek élményfürdőt, a Vízipók-Csodapók Gyermekvilágot és a hozzá tartozó játszóházat. A nagy sikerű részleg fejlesztését is megkezdték már: idén fedett területen folytatják a gyermekbirodalom bővítését.

A változások része a leendő termáltó létrehozása, amely szervesen összekapcsolódik a fürdővel, és egyben egy új városközpont szerepét is betölti majd. A fürdőhöz kívülről és belülről egyaránt csatlakozik majd az újonnan kialakítandó terület, amely a gasztronómiai színvonal emelését is szolgálja.

A zalakarosi termálstrand nyitásával egy időben indult el az új kerékpáros centrum szolgáltatása is a Zalakarosi Turisztikai Nonprofit Kft. és szakmai partnere, a Janko Bt. működtetésében. Czimondor Nándor, a Zalakarosi Turisztikai Egyesület elnöke elmondta: 25 millió forintot fordítottak a központi parkolóban lévő kölcsönző és szolgáltató hely megépítésére, szakmai partnerük pedig húsz kerékpárt és nordic walking-túrabotokat szerzett be.

A Zalakaros környékén található kerékpáros útvonalakról és a biciklizésre alkalmas közutakról a Tourinform irodában ingyenes térképeket adnak az érdeklődőknek.

Novák Ferenc polgármester azt is elmondta: Zalakaros Hévízzel közösen pályázott a kerékpáros közlekedési feltételek fejlesztésére, ennek része volt a két városban létesített kölcsönzőhely, Zalaköveskúton egy kilátó, Alsópáhokon pedig játszótér megépítése. Az Új Széchenyi Terv keretéből 116 millió forint európai uniós és hazai támogatást nyertek a beruházáshoz.

Hozzátette, hogy a kerékpározás lehetőségeit még tovább bővítik, a város csatlakozott ugyanis a Balatongyörök és a horvátországi Varasd között kiépülő biciklis túraútvonal és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások megteremtéséhez.

mti

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.