Ötvenéves a Büki Gyógyfürdő

Ötven évvel ezelőtt nyitott meg a Büki Gyógyfürdő, az ország második legnagyobb fürdője, az évfordulóról pénteken ünnepségen emlékeztek meg Bükfürdőn.

V. Németh Zsolt, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára  köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az elmúlt ötven év során a büki gyógyfürdőbe fektetett minden fillér közpénz kamatostul megtérült. Kovács Ferenc (Fidesz-KDNP), a Vas Megyei Közgyűlés elnöke szerint a ma már európai színvonalú szolgáltatásokat nyújtó  gyógyfürdő sikerének titka, hogy a mindenkori fenntartók – a korábbi megyei tanács, később a megyei közgyűlés és Bük település – a fürdő jövedelmét soha nem vonták el, hanem folyamatosan fejlesztésekre fordították. Németh István, a Büki Gyógyfürdő Zrt. elnök-vezérigazgatója  köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik munkájukkal segítették, hogy a büki gyógyfürdő zavartalanul működjön, és igazi gyógyhellyé váljon. Jelezte: az idén várhatóan már a 32 milliomodik vendéget köszöntik a gyógyfürdőben.

A Vas megyei Bük határában az 1960-as évek elején olajat kerestek, a fúrások nyomán azonban meleg vizet találtak. A település és a megye akkori vezetői azonnal felismerték a magas ásványi koncentrátumú, később gyógyhatásúnak minősített meleg vízben rejlő lehetőséget, és már 1962. augusztus 19-én megnyitották az akkor még egyetlen medencéből álló fürdőt. A büki gyógyfürdő a Széchenyi Terv keretében előbb 1 milliárd forintos fejlesztési támogatást kapott, ezzel 2,3 milliárd forint értékű  beruházást hajtottak végre, majd 2008-2011. között újabb 2 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg. A gyógyfürdő ma már 32 medencével, több mint 5200 négyzetméter vízfelülettel rendelkezik, gyógy-, strand- és élményfürdővel, komplett gyógyászattal, exkluzív szaunavilággal és Medical Wellness Centrummal várja a vendégeket. Bükfürdőn augusztus 17-20. között változatos szórakoztató és kulturális programokkal, sztárvendégekkel várják a fürdőzőket.

forrás MTI

fotó forrás: bukfurdo.hu