Tisza-tó átevezés és átúszás

Augusztus 12-én Tisza-tó átevezés és átúszás

Az átevezők bármilyen kézzel hajtható vízi járművel – kajak, kenu, SUP, sárkányhajó – a strandtól indulva, egy kiskörei fordulóval ugyanoda visszaérve 8 kilométert teljesítenek.

A tervek szerint augusztus 12-én Abádszalókon rendezik meg a Tisza-tó átevezést és átúszást.

Az átevezők bármilyen kézzel hajtható vízi járművel – kajak, kenu, SUP, sárkányhajó – a strandtól indulva, egy kiskörei fordulóval ugyanoda visszaérve 8 kilométert teljesítenek. Azok, akik inkább az úszást választják, 3,6 kilométert tesznek meg az Abádi-öbölben. A szervezők hangsúlyozzák, hogy a két útvonal nem keresztezi egymást. Nevezni már lehet a tiszato2023.hu oldalon augusztus 6-ig.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) közösen összefogva 2021-ben rendezte meg először a Tisza-tó átevezést és átúszást, amelyen akkor mintegy ezer induló vállalta legalább az egyik kihívást. Tavaly a tó alacsony vízszintje miatt az eseményt törölni kellett, idén azonban a szervezők ismét várnak mindenkit az abádszalóki strandon.

MTI

Fotó: aktivmagyarorszag.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.