Szezonnyitás előtt: kevés az alga, jó a Balaton vízminősége
Tavasszal és ősszel havonta, nyáron pedig kéthetente végeznek mintavételeket.
TovábbTavasszal és ősszel havonta, nyáron pedig kéthetente végeznek mintavételeket.
TovábbCsopak polgármestere szerint olyan helyzet állt elő, amely szerint egyszerűen nem létezik jó döntés.
TovábbA pontos és részletes, minden fürdőre kötelező érvényű üzemeltetési feltételek csak most érkeztek meg a fürdőkhöz a Nemzeti Népegészségügyi Központtól[…]
TovábbIsmét fogadnak látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park (DDNP) szabadtéri ökoturisztikai helyszínei, így egyebek mellett a Mohácsi Nemzeti Emlékhely és az[…]
TovábbLesznek strandok, ahol a látogatókat kizárólag előzetes helyfoglalással engedik be, s idén nyáron nem fogadják a reggel érkező, majd már[…]
TovábbHabár a vidéki fürdők szabadtéri részei a járványügyi korlátozás kapcsán fokozatosan újra megnyílhatnak, de a strandolásra egyenlőre várni kell. A[…]
TovábbA fürdőlátogatók magatartása, szokásai alapvetően befolyásolják a medencék vízminőségét, jelen helyzetben pedig még nagyobb hangsúlyt kap a helyes higiénés fürdőkultúra.[…]
TovábbBizonytalan, hogy mikor nyithatnak újra a Baranya megyében található gyógyfürdők, miután megjelent a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) koronavírus-kézikönyve. A többség[…]
TovábbMájus 31-ig biztosan nem nyit ki a békéscsabai Árpád fürdő, sem az úszóknak, sem a vízilabdásoknak, sem a lakosságnak –[…]
TovábbA Saliris Resort – Spa & Konferencia Hotel Egerszalók, Hotel Aqua-Sol és Apollo Hajdúszoboszló, Hotel Erkel Gyula, Hotel Répce Gold[…]
Tovább