Megújul Budapest legelhanyagoltabb fürdője
A tervek szerint, az idei év második felében elkezdődik Budapest egyik legmostohább sorsú fürdőjének, a Király gyógyfürdő műemléképületének felújítása. A[…]
TovábbA tervek szerint, az idei év második felében elkezdődik Budapest egyik legmostohább sorsú fürdőjének, a Király gyógyfürdő műemléképületének felújítása. A[…]
TovábbÚgy tartják Erdélyben, hogy a „gázferedő szerelemre gerjeszt”, így akiket egymásnak szántak, feltették a büdös gödrökhöz tartó szekerekre, hogy a[…]
TovábbA rendkívül jó gazdasági évet záró Gyulai Várfürdő idén több fejlesztést is tervez, ami egyebek mellett a vendégelégedettség erősítését szolgálja.[…]
TovábbMiközben Magyarországon még halovány gondolata sem érzékelhető, addig Európa más országaiban már egyre jobban terjednek a természetes uszodák, az ún.[…]
TovábbA nagy Valentin napi boldogsághoz a fürdők számos, színes szeretet/szerelem csomaggal rukkolnak elő, ahol a párok boldogan időzhetnek a színes[…]
TovábbRossz hír érkezett Herkulesfürdő legszebb épületéről, a Szapáry-fürdőről: a fiatal építészek és a műemlék megmentéséért küzdő civilek minden erőfeszítése ellenére,[…]
TovábbÓbuda Önkormányzata döntött. Megvizsgálja a lehetőségét annak, hogy ismét legyen szabadstrand a Római-parton.
TovábbRégi terv volt, hogy kipróbáljuk az utóbbi évek legnagyobb és legköltségesebb, közpénzből finanszírozott (cirka 45 milliárd forintos) uszodafejlesztését, a Duna[…]
Tovább