horvátország tengerpart

Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont

Horvátország és Szlovénia megpróbálja megmenteni a nyári turisztikai szezont: Szlovéniában már a jövő héten kinyithatnak a kisebb szálláshelyek, Horvátország június 1-jén, de legkésőbb 15-én indítaná az idényt – írta a helyi sajtó kedden.

Zdravko Pocivalsek szlovén gazdasági miniszter az általa vezetett szakértői felülvizsgálati csoport ülését követően a sajtónak úgy nyilatkozott: javasolni fogja a kormánynak, hogy a bevezetett korlátozások által leginkább érintett ágazatban, a turizmusban május 30-a után is hosszabbítsa meg a koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségek enyhítésre elfogadott gazdaságélénkítő intézkedéseket.

Szavai szerint legalább még négy hónapig vagy az év végéig állami támogatásban kell részesíteni az idegenforgalmi vállalkozásokat, továbbá egy külön alapot kell létrehozni, amely vissza nem térítendő támogatásokkal, valamint kedvezményes kölcsönökkel segíti majd a turizmus újraélesztését. Szlovéniában a turizmusból származó bevételek a bruttó hazai termék (GDP) 12 százalékát teszik ki.

Simon Zajc államtitkár kiemelte: szigorú óvintézkedések mellett már a jövő héten újranyithatnak a kisebb, legfeljebb 30 fő befogadásra alkalmas szálláshelyek, júniustól pedig a hotelek, wellnessközpontok és más turisztikai létesítmények is. Minderről még a kabinet konzultálni fog a járványügyi szakemberekkel – tette hozzá.

Gregor Jamnik, a Szlovén Idegenforgalmi Szövetség elnöke szerint amennyiben újranyitnák a határokat azon országok felé, ahol hasonló a járványügyi helyzet, mint Szlovéniában, a szállodák kihasználtsága a nyáron elérhetné a harminc, őszre pedig az ötven százalékot.

Horvátország nagyon számít a szlovén turistákra. A németek után a szlovénok töltik el a legtöbb vendégéjszakát az országban. A szlovén állampolgárok továbbá 120 ezer ingatlannal, 8500 hajóval és több ezer bérelt kempinghellyel is rendelkeznek a tengerparti országban.

Gari Cappelli turisztikai miniszter a Jutarnji List című horvát napilapnak elmondta: komoly megbeszéléseket folytatnak Szlovéniával, hogy megoldást találjanak a biztonságos határátlépésre, s június 1-jén, de legkésőbb 15-én újranyissák a horvát-szlovén határt. Hozzátette: folynak a tárgyalások más európai tagállamokkal is arról, hogy a forgalomban úgynevezett turistafolyósok nyíljanak. A Horvátországba látogató 20 millió turista fele júliusban és augusztusban érkezik az országba. A turizmusból származó bevételek az ország GDP-jének közel 20 százalékát adják.

Mivel jelentősen lassult az új koronavírus terjedése Horvátországban és Szlovéniában is, szigorú óvintézkedések mellett a kormányok fokozatosan enyhítenek a korlátozásokon, és újraindítják a gazdaságot.
Horvátországban 24 óra alatt tizeneggyel – hattal többel, mint egy nappal korábban -, 2112-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az elmúlt nap során tapasztalt három halálesettel 83-ra emelkedett a halálos áldozatok száma. Az első fertőzés valamivel több mint két hónappal ezelőtti megjelenése óta 1560 beteget nyilvánítottak gyógyultnak.

Szlovéniában egy nap alatt hattal, 1445-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma, ezt megelőzően két napig egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak az országban. Az elmúlt 24 órában egy ember hunyt el a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 98-re nőtt. A járvány megjelenése óta a kétmillió lakosú országban 57 474 koronavírustesztet végeztek. A diagnosztizált betegek közül 56-an vannak kórházban, közülük 17-et ápolnak intenzív osztályon.

MTI, kiemelt kép: MTI/Bizományosi/Jászai Csaba

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.