Debrecen Kerekestelepi Fürdő

A bejelentés ellenére mégsem nyit ki a debreceni Kerekestelepi fürdő

A tervek szerint a termálvizes medencék május 15-én megnyíltak volna a látogatók előtt, viszont a járási tisztiorvos mégsem engedélyezte a fürdő megnyitását.

A kerekestelepi fürdőbe évente körülbelül 70 ezer látogató érkezik, de a koronavírus- járvány miatt hasonlóan az ország más fürdőihez a létesítmény zárva van már március közepétől.

Mivel a kijárási korlátozást vidéken enyhítették, lehetővé vált a Pest megyén kívüli szabadtéri strandok látogatásának, a tervek szerint a Kerekestelepi fürdő is megnyílt volna május 15-én.

A napokban a strandot üzemeltető DH-Szerviz Kft. kiadott egy közleményt, amely szerint a Kerekestelepi fürdő termálvizes medencéi nem üzemeltethetőek, ezért a fürdő nyitását is el kell halasztani. Az üzemeltető a döntést a Debreceni Járási Hivatal járási tisztifőorvosa által kiadott tájékoztatása alapján hozta meg, és közölték, hogy amint engedélyezi a medencék használatát a Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal, azonnal megnyitják a fürdő kapuit a látogatók előtt.

A Kft. ügyvezetője a döntés hátterével kapcsolatban kifejtette, hogy a kormányrendelet szerint adottak a nyitás feltételei, viszont azóta országosan és Debrecenben is olyan döntés született, hogy jelenleg csak a vízforgatóval rendelkező medencék használatára adnak engedélyt.

A Kerekestelepi Fürdő gyógymedencéi nem rendelkeznek vízforgató berendezéssel.

A kijárási korlátozások enyhítésének bejelentését követően Papp László polgármester tájékoztatót tartott, amely szerint az Aquaticum Debrecen Strand június közepétől nyitja meg a kapuit a látogatók előtt, viszont a fedett fürdők megnyitására a hatályos jogszabályok alapján még várni kell.

(Forrás: Dehir.hu)

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.