vihar balaton

Rossz időjárás esetén is lesz jó program a Dél-Balatonnál

Megkezdődött a Natura 2000-es területet bemutató Berek Világa Látogatóközpont megvalósítása. Az új látogatóközpont a „megvédve bemutatni” elv szerint, a környezet terhelése nélkül fogja megismertetni a dél-balatoni térség élőhelyeit, sajátosságait, szezon- és időjárás-független programot kínálva.

Megkezdődött a Natura 2000-es területet bemutató Berek Világa Látogatóközpont megvalósítása a Somogy megyei Ordacsehi közelében, mintegy 400 millió forint vissza nem térítendő uniós és hazai támogatásból – közölte Puskás Zoltán, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNP) vezetője az MTI-vel.

Az igazgató elmondta, a beruházás során megépül egy 200 négyzetméteres épület, amelyben interaktív kiállítás, gyerekfoglalkoztató és irodák kapnak helyet. A látogatóközpont építését a jövő év közepéig kell befejezni.

Puskás Zoltán jelezte, további fejlesztéseket terveznek, a folytatáshoz – tanösvény kialakításához, lápon elhelyezett pallósor kiépítéséhez és infromációs táblák kihelyezéséhez – ismét támogatásért fognak pályázni.

A nemzeti park közleménye szerint a Berek Világa Látogatóközpont indító projektje az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap és hazai központi költségvetési társfinanszírozással valósul meg.

A projekt célja a hazai Natura 2000 ökológiai hálózat ismertségének és társadalmi elfogadottságának javítása. Az új látogatóközpont a „megvédve bemutatni” elv szerint, a környezet terhelése nélkül fogja megismertetni a dél-balatoni térség élőhelyeit, sajátosságait, szezon- és időjárás-független programot kínálva.

Forrás: MTI

Fotó: Illusztráció: MTI/Varga György

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.