Veli Bej Fürdő

Törökfürdők: az elvarázsolt kelet érintése

Nem véletlenül maradtak olyan szívesen az Oszmán Birodalom katonái Magyarországon, ahol ideális körülmények között hódolhattak kedves szokásuknak, a fürdőzésnek. Az általuk alapított számos fürdőből Egerben és Budán ma is látogatható hamamok, azaz törökfürdők, valamint gazdag fürdőkultúra maradt ránk.

A mindennapok fontos színtere, a fürdő

Tradicionális, ma látogatható törökfürdőink a Horosz kapu, azaz a Király Fürdő, a Jesil direkli vagyis a Rudas, a legszebb hazai törökfürdőnek kikiáltott Veli Bej – mely eredetileg a Veli bég nevet viselte – és az egri Török Fürdő.

De milyen lehetett az élet a középkori törökfürdőkben? Valószínűleg nem sokban különbözött a mai autentikus fürdők világától, amelyek ma is a testi-lelki megújulás színtereiként szolgálnak az iszlám kultúrában. A fürdőket eredetileg római és görög minta szerint építtetették. Közülük több a hőforrásokat hasznosítja,  gyógyfürdő is egyben. Az ilyen fürdőhelyeken forró termálvíz kering csövekben, a falakban, illetve táplálja medencéket. A főleg inkább tisztálkodás céljára épült gőzfürdő, a hamam viszont akár meleg vizű forrásoktól távolabb is épülhet. Itt a hideg forrásvizet kazánházban és fűtőkemencében fűtik fel.

A hagyományos törökfürdő kisebb terek összekötésével alakult ki, ahol a fürdőzők a forró teremből langyosba jutottak, majd egy hidegebbre végül pedig a száraz részre.

A pihenőben élénk társasági élet zajlott, mentatea kortyolgatása közben zeneszó alatt vitatták meg az élet kisebb-nagyobb dolgait. A nőket és a férfiakat szigorúan szétválasztották: vagy külön fürdőrészeket használhattak, vagy egymás után vehették birtokba a fürdőt. Nemcsak fürödtek, hanem a megemelt talpú papucsban közlekedő delák, vagyis fürdőmesterek és szolgálónők segítségével bőrüket, hajukat ápolták, vagy éppen átmasszíroztatták testüket.

Test és lélek egyensúlya: törökfürdők ma

A wellness megjelenése Magyarországon újra életre keltette az örökölt fürdőrituálét. Történelmi fürdőinkben hagyományos módon találkozhatunk a törökfürdők misztikus világában, míg a wellness-hotelekben modernebb köntösbe öltöztetett verziójukat próbálhatjuk ki.

A hazai fürdőkultúra egzotikus gyöngyszemei télvíz idején valóságos gyógyírt nyújtanak az átfagyott városlátogatóknak, túrázóknak. A kezelések után megsokszorozott élmény a gasztronómiai csodák felfedezése.

Megújult törökfürdőinkben nemcsak a környezet autentikus, a megelevenedő kezelések is a régmúltat idézik:: a gőzkabin, a váltófürdő, a dörzskesztyűs ledörzsölés vagy az olívaolajos, szappanhabos masszírozás az elhalt hámsejtektől tisztítja meg a testet. Az olajos masszázs kellemesen ellazít a fűtött kerámiaágyon, ezt követően forró, illatozó török rózsateát kortyolva csendesedhet el a test után a szellem is. Hangulatfények, kellemes meleg és illatok – a kezelések révén szinte úgy érezzük, mintha másik világba csöppentünk volna.

A felújított török fürdők szolgáltatásai az idők folyamán tovább bővültek: szaunák, uszoda, különböző medencék, gyógyászati vagy további wellness kezelések állnak a vendégek rendelkezésére. Hazánkban – szakítva a hagyományokkal – koedukáltan is látogathatók a törökfürdők.

Hamammal rendelkező wellness hotelekben is törekedtek arra, hogy visszaadják az eredeti hangulatot. Komplex, sőt, kibővített rituálékkal készülnek. Ilyen különlegesség a Török Hamam fekete szappanos pakolás, mely fekete olíva őrölt porából, olívaolajból és eukaliptusz olajból áll.

Forrás: itthon.hu / Fotó: Veli Bej Fürdő

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.