A Szent Anna-tó Erdélyben, a híres Tusnádfürdő közelében található. Nagyon népszerű kirándulóhely, a Gyilkos-tó, és a Békás-szoros mellett a legszebb erdélyi turisztikai természeti látványosságnak tartják. A környéket évente több százezer látogató keresi fel.
Szent Anna-tó
Hargita megyében, Csíkszeredától 35 kilométer távolságra található. A tó a Mohos Természetvédelmi Terület része. A Csomád- hegynek két krátere van, egyik a (románul: Lacul Sfanta Ana), a másik a Mohos-tőzegláp, és a vulkáni hegylánc létrejöttekor, a kialudt vulkáni kráterben keletkeztek. Az ikerkráterek közül a Szent Anna-tó a fiatalabb, érdekessége, hogy az utolsó épségben megmaradt vulkáni eredetű tó Közép-Európa szerte.
Alakját egy hatalmas festőpalettához hasonlítják, tengerszint fölötti magassága 945 méter, legnagyobb mélysége 7 méter. Hosszúsága 620 méter, szélessége pedig 460 méter. A tavat a légköri csapadék táplálja, amely később források formájában bukkannak fel a vulkán külső peremén. A víz mélysége folyamatosan csökken. Az 1860-as években még 12 méter volt a legnagyobb mélysége, és pár évtizeden belül elláposodhat, az egykori Mohos-tóhoz hasonlóan. A tó északi részén lévő partjain már most is vastag iszap réteget eredményezett a feltöltődés. A tó élővilága meglehetősen szegényes az alacsony ásványi sók miatt. A környéken gyakran lehet medvékkel találkozni, akik egyre közelebb merészkednek a tó melletti üdülőtelephez. A környéken számos túraútvonal található.
A tóról az írásos emlékek 1349-ben említést tesznek, és a környék a kereszténnyé kényszerített székelyek csodatévő szent helye volt. A nevét egy legenda szerint egy Anna nevű lánynak köszönheti, aki a környék legszebb lánya volt, majd a tó partján épített kápolnában élte le buzgó imádkozással az életét. Halála után nevezték el Szent Anna tavának.
Megközelítése
Egyszerűen megközelíthető, autóval Csíkszereda, és Sepsiszentgyörgy irányából az E 578-as úton. Vonattal, és busszal mindkét városból menetrend szerint közlekedő járatok közlekednek. A tavat Sepsibükszád irányából is el lehet érni.
Fontos tudnivalók
Mivel Európa ismert természeti kincsei közé tartozik a tó és a tőzegláp is, és egyben Székelyföld legnépszerűbb turisztikai látványosságai, a közelmúltban megváltozott turista rendelet lépett életbe. 2019-től járművel nem közelíthető meg a tó, és a medvék miatt a parton megszűnt a piknikezési és fürdőzési lehetőség. A kráter, amelyben a tó található a jövőben fokozottabb védelmet fog élvezni. Medve-biztos szeméttárolók és komposztáló wc-k kerültek kihelyezésre.
A szabályozás szerint a járműveknek a felső parkolóban nyílik lehetőség a parkolásra. A tervek szerint az idegenforgalmi szezonban buszjáratokat indítanak a felső parkolótól, amely óránként biztosítja a látogatók szállítását.
Parkolási díjak
A területre érkezők sorompókat és fizető automatákat találnak, (hasonló rendszerben, mint a parkolóházaknál), az automatizált rendszer jelenleg 3 órás tartózkodási fizetésére ad lehetőséget, személyautók esetében 24 lej, autóbuszok esetén 120 lej. Minden további fél óra után személyautók esetében 2 lejt, autóbuszok esetén 15 lejt kell fizetni.
A parkolójeggyel látogatható a Szent Anna-tó, a Mohos-tőzegláp, a látogatóközpont, ahol büfé és wc található. A látogatásnak nincs további költsége és a busz árát is tartalmazza.
Kirándulási tippek
Forrás: Erdély7csodája.ro, Székelyföldiinfo.ro, Maszol.ro
Fotó: filantropikum.com, Wikipedia