A vállalatnál alkalmazott munkavállalók tíz százalékát, mintegy 100 dolgozóját készül elbocsájtani a fővárosi fürdőket fenntartó Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. (BGYH) – jelentette be Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes és Szűts Ildikó, a BGYH vezérigazgatója pénteki sajtótájékoztatójukon – közölte a 444.
Szűts Ildikó megjegyezte, hogy a létszámleépítés oka a budapesti gyógyfürdők 2020-ban drasztikusan visszaeső jegybevétele. A vezérigazgató kérdésre válaszolva elmondta, hacsak a járvány miatt nem kell újból bezárnia a budapesti fürdőknek, úgy számolnak, a turizmus 2021 nyarára várható újraélénküléséig kihúzza a cég a mostani létszámleépítés és egyéb megtakarítások jelentette költségcsökkenéssel.
Kiss Ambrus bejelentette, a Fővárosi Önkormányzat munkába helyezési bizottságot hoz létre, hogy az elbocsájtott dolgozók elhelyezkedését segítse. Elsősorban a főváros cégeinél: a BKK-nál, a Főváros Vízműveknél, a Fővárosi Csatornázási Műveknél, a Főtávnál és a Főkertnél remélik tovább foglalkoztatni az érintetteket. Akinek ez nem sikerül, a Budapest Esély Nonprofit Kft. munkaerő-piaci elhelyezkedést segítő képzésein vehet részt.
A fotó illusztráció: Király fürdő