Óriási kedvezmények a Hagymatikumban decemberben
A Hagymatikum Fürdőbe már beköszöntött a karácsonyi hangulat! Ahogy a mondás is tartja: jobb adni, mint kapni – így az[…]
TovábbA Hagymatikum Fürdőbe már beköszöntött a karácsonyi hangulat! Ahogy a mondás is tartja: jobb adni, mint kapni – így az[…]
TovábbA Hagymatikum új vezetése a lehetőségekhez képest a korábbiaknál is jobban igyekszik a helybeli, főként a bérletes vendégek kedvébe járni.
TovábbKözel ötmilliárd forint értékű európai uniós támogatású beruházás jövő évi indítását készíti elő a nyíregyházi önkormányzat – közölte a város[…]
TovábbBefejeződött a budapesti Lukács Gyógyfürdő felújítása, a közel 1,5 milliárd forintos fejlesztést Tarlós István főpolgármester adta át pénteken, aki az[…]
TovábbKovacsics Imre helyett a jövőben Nagy Nándor vezeti a makói Hagymatikumot üzemeltető Makói Gyógyfürdő Kft.-t – jelentette be Buzás Péter[…]
TovábbA Rudas Gyógyfürdő és Uszoda épületegyüttes 2012. november 7-én. A tavasszal kezdődött rekonstrukció során felújították többek között a fürdő homlokzatát.
TovábbHa a méltóságteljesen nyújtózkodó Megyeri hidat a budai oldalon elhagyva a festők városába, Szentendrére, majd tovább, a Duna vonalát követve[…]
TovábbEnergiatermelésre hasznosítják a jövőben a túrkevei gyógyfürdő termálvizével együtt feltörő, jelenleg a levegőt szennyező metángázt – közölte Mátyás László projektmenedzser[…]
Tovább