Véget vetett volna az „undergrand fürdőkultúra” több évtizedes időszakának egy keszthelyi képviselő, és a város önkormányzatához benyújtott petíciójában azt javasolta: legyen Hévíznek egy egész évben látogatható, ingyenes, barátságos hangulatú, gyógyvizes strandja. Ám a beadványa nem járt sikerrel.
Az ötlet – amely szerint a Hévízi-tó vízét levezető, 13 kilométer hosszú, 10-12 méter széles, Zala folyóba ömlő csatorna (más néven lefolyó) egy részét alkalmassá lehetne tenni ingyenes strandi fürdőzésre – nem először ütközik falakba.
Már a Festetics hercegek idejében is oda jártak le a cselédek, a szegényebbek fürdeni. Az elmúlt fél évszázad, de különösen az utolsó két évtized során pedig kialakult egy olyan nem hivatalos fürdőkultúra, amely szájhagyomány, majd turisztikai blogok útján terjedt. Jól szituált, polgári körülmények élő emberek adják ma az ott fürdőzők többségét, akik a tótól eltérő élmény (sekély víz, zuhanyzás a kis zsilip alatt, közvetlenebb társaság) miatt járnak ide. Tavaly a járványhelyzetre, idén pedig környezetvédelmi okokra hivatkozva tiltotta meg Hévíz polgármestere a fürdőzést a kifolyón, pedig az Keszthely közigazgatási területén fekszik, tulajdonosa a magyar állam, kezelője a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. Papp Gábor hévízi polgármester sajtónyilatkozatában arra hivatkozott, hogy köztisztasági és közszemérem elleni vétséget követ el az ott fürdőzők egy része.
Molnár Tibor keszthelyi politikus avaslata arra irányult, hogy illemhelyek és személygyűjtők kialakításával teremtsük meg a fürdőzés alapvető feltételeit.
Az önkormányzati képviselő beadványa még szeptember 21-én kelt. Az illetékes városstratégiai bizottság azért tárgyalta több hónapos késéssel a beadványt, mert állásfoglalást kért az illetékes szervektől, így a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságától.
A szakhatóság nem támogatja szabadstrand kialakítását a fokozottan védett természeti területen, az jogszabályi és környezetvédelmi tilalmakba ütközik, ezért hivatalosan nem lehet szabadstrand a a Hévíz-kifolyóban.
Forrás: napi.hu / sokszinuvidek.24.hu
Fotó: Youtube