erdei szállás

Erdei szállás: kényelem a természet ölelésében

Olykor semmi másra nem vágyunk, csak arra, hogy a csend és a nyugalom vegyen körül bennünket. Ez még inkább igaz, ha egy nagyvárosban élünk, ahol állandóan hatalmas a zaj, a nyüzsgés és a rohanás.

Ilyenkor álmodozva gondolunk arra, hogy mennyire jó lenne elszökni valamelyik erdei szállás pihentető csendjébe, ahol kicsit fellélegezhetnénk. Ez a vágyunk és almunk egyáltalán nem tartozik a kivitelezhetetlen vagy elérhetetlen kategóriába.

Ráadásul bárhol éjünk, még túl sokat utazni sem kell, hiszen pár óra alatt bárhová eljutunk autóval, ahol egy kellemes hangulatú erdei szállás vár minket. A természet közelsége, a nyugtató csend, a tiszta levegő és hangulatos faházak olyan idilli környezetet teremtenek a feltöltődésre, hogy szinte újjászületünk.

Az erdei szállás mellett szól még az is, hogy nem kell kiüríteni a családi kasszát, hogy az előbb említett élményeket és előnyöket élvezhessük, hiszen a baráti ár igazolja, miszerint kevés pénzből is megoldható a tökéletes pihenés.

Testi-lelki feltöltődést biztosítanak számunkra, ahová a zsúfolt és fárasztó napokon mindig vissza fogunk vágyni.

Az erdei szállás bármelyike alkalmas arra is, hogy ne csak hosszabb lélegzetvételű szabadság idején éljük át mindazt, amit nyújtani képes, mert egy hosszú hétvége is megadja azt a pluszt, ami a további mókuskeréknek szükséges a munkába és egyéb tennivalók közepette.

Mit kínál az erdei szállás?

Minden kényelmet képes megadni egy hangulatosan berendezett fakuckó, ahol valóban fel lehet töltődni és ki lehet pihenni a fárasztó munkanapokat. Nem kell hiányt szenvedjünk az alapvető kellékeknek, tehát maximálisan a pihenésre koncentrálhatunk.

Sokan azt gondolják, hogy az erdei szállás csak késő tavasztó kora őszig vehető igénybe. Ez tévedés. Ugyanis vannak olyan faházak, ahol ősszel és télen is ugyanolyan kényelemben lehetünk, mint a meleg hónapokban.

Példának okáért a Bükk azoknak is ajánlott, akik egyszerre élveznék az erdei szállás és a luxus nyújtotta előnyöket, hiszen az egerszálóki termálfürdő azok igényeit is kielégíti, akik igen magasra teszik a lécet. De megemlíthetnénk Bögötöt is, ahol az erdei szállás valóban az erdő ölelésében van, mégis megadja mindazt a kényelmet, amire vágyunk.

Temérdek erdei szállás közül van módunk válogatni, csak el kell dönteni, hogy mit akarunk kapni és milyen élményeket akarunk szerezni.

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.