Az elmúlt öt év legnagyobb vendégforgalmát érték el Bükfürdőn

Az elmúlt öt év legnagyobb vendégforgalmát érte el, és a gazdasági válság ellenére is több vendéget fogadott tavaly a Büki Gyógyfürdő- és Élménycentrum, mint egy évvel korábban.

Büki Gyógyfürdő

Láng Veronika, a gyógyfürdőt üzemeltető részvénytársaság marketing vezetőjének tájékoztatása szerint 2012. január elseje és december 31-e között összesen 862 ezer 322 darab belépőt értékesítettek, így a társaság bevétele 2011-hez képest közel 4,7 százalékkal 1,6 milliárd forint fölé nőtt.

A fennállásának 50. évfordulóját éppen tavaly ünneplő büki gyógy- és wellnessfürdő amely már 1979 óta Budapest, Hévíz és Hajdúszoboszló mellett országosan kiemelt gyógyhelynek számít, az elmúlt öt évtized alatt több mint 32 millió vendéget fogadott – fűzte hozzá.

A fürdő vendégköre folyamatosan változik, az elmúlt években egyre nagyobb arányt képviselnek a családos, gyermekkel érkező látogatók. Több mint 30 országból érkeznek a településre a fürdővendégek, egyre nagyobb számban vannak jelen a német, osztrák vendégeken kívül a cseh, lengyel szlovák és orosz turisták.

A belföldi forgalom a SZÉP Kártya kapcsán várhatóan az idén erősödni fog, előnyös lenne azonban a szolgáltató és a felhasználó számára is, ha az egyes alszámlák komplexitása biztosított lenne – mutatott rá a szakember.

A 2011-ben az Új Széchenyi Terv keretében szinte minden elemében megújított komplexum fejlesztései természetesen az elkövetkezendő időszakban is tovább folytatódnak. A bővítések, felújítások között szerepelnek meglévő épületek rekonstrukciós munkálatai, energetikai és vízbázisvédelmi fejlesztések és természetesen attrakciófejlesztést célzó beruházások is – mondta.

Ezek egy része jelentős költséggel jár, a társaság a szükséges tervekkel, engedélyekkel részben már rendelkezik, amennyiben a lehetséges források megnyílnak, a fejlesztések azonnal elkezdődhetnek – közölte.

A legutóbbi fejlesztéssorozat eredményeként a 2011-ben átadott exkluzív szaunavilág a napokban fogadta 50 ezredik látogatója, a létesítmény megnyitása óta már több alkalommal biztosított helyszínt rangos Szauna Szeánsz Oscar versenyeknek, amelyeken a fürdő szaunamesterei minden alkalommal kiváló eredményeket értek el – tájékoztatott Láng Veronika.

forrás MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.