A most készülő újításokat már az idei strandszezonban is élvezhetik a strandolók a Körös-torokban, a beruházások a tervek szerint május végéig befejeződnek.
Újabb pályázati forrást fordít a strand fejlesztésére a város, a Széchenyi Terv program keretében 30 millió forintot költenek eddig hiányzó szolgáltatások biztosítására: többek között interaktív játékok, kerékpáros szervizoszlop és akadálymentes mosdók is várják majd nyáron a strandolókat.
„Kiemelt jelentőségű fejlesztési terület a Körös-torok, azon belül is a strandfürdő. A fejlesztéseink közvetlen célja a hiányzó szolgáltatások biztosítása, mint az értékmegőrző, a homokföveny-világítás, az akadálymentes kültéri WC és zuhany, a kerékpárszervizpont létrehozása. Az elnyert forrás szintén fedezi a meglévő szolgáltatások felújítását, így a fejlesztések által vonzóbbá válhat a strand környezete. Emellett a pályázatunk tartalmazza egy komplex élményszerzést biztosító turisztikai termékcsomag létrehozását, az egységes arculat biztosítását és turisztikaimarketing-tevékenységet is”
– számolt be a delmagyar.hu-nak Dencs Nikolett, az önkormányzat munkatársa.
A harmincmilliós forrás eredményeként olyan fejlesztések is készülnek, amelyek kifejezetten a kerékpárral érkező turistákat célozzák meg, ilyen például a kültéri értékmegőrző vagy a kerékpáros szervizoszlop. Ezek mellett a strand sportos kínálata is bővül a készülő SUP-kölcsönzővel, illetve a tájékozódást segítő interaktív táblákat is kihelyeznek kültérre és beltérre, valamint interaktív játékeszközöket is beszereznek.
Fotó: Csongrád TV