Koncertek, tűzzsonglőrök, táncprogramok és szaunaszeánszok is várják a látogatókat az ország számos fürdőjében július utolsó napján, szombaton, az immár 12. alkalommal meghirdetett Strandok éjszakáján.
Eddig 40 fürdő csatlakozott, és az ország minden régiójában lesz résztvevő helyszín, így mindenki lakóhelyéhez vagy nyaralási helyszínéhez közel is talál programokat.
A Strandok éjszakáján vízi mozi, stand-up comedy, táncos show, sportprogramok, tűzzsonglőrök, szaunaprogramok és természetesen éjszakai fürdőpartik várják a közönséget. Több fürdő kedvezményes belépővel és hosszított nyitva tartással készül szombatra.
A vonatkozó szabályozások szerint a Strandok éjszakája védettségi igazolvány nélkül is látogatható, azonban a Magyar Fürdőszövetség kiemelten kéri a vendégeket, hogy csak egészségesen és fokozott odafigyeléssel vegyenek részt az országos programsorozat rendezvényein.
Az ország legfőbb turisztikai attrakciói a gyógy- és termálfürdők, az élményfürdők és a strandok. A hazai fürdők kipróbálására, megismerésére remek alkalmat jelent a szombat esti Strandok éjszakája, ahol a részt vevő fürdők akár hajnalig is várják a látogatókat – hangsúlyozzák a közleményben.
A csatlakozó fürdőkről és a strandok éjszakája programokról a Fürdőszövetség weboldalon és a szövetség hivatalos közösségi oldalán, a Csobbanj velünk Facebook-oldalon kaphatnak bővebb felvilágosítást az érdeklődők.
MTI
Strandok
Ingyenesek lettek a balatoni strandok!
Vízibicikli és sup is bérelhető a mórahalmi strandon
Világszerte sok szabadvízi strandot zártak be a szennyezettség miatt
Délegyháza kutyás stranddal csábítja a nyaralni vágyókat
Új strandja lett Budapestnek
Vízminősége miatt bezárták az egyik népszerű balatoni strandot
Ma van a Strandok éjszakája: ezek a fürdők csatlakoztak
Jobb, ha figyelnek, idén is engednek szennyvizet a római-parti strandolókra
Bezárták a szolnoki szabadstrandot a Tisza áradása miatt
Belépés csak hidzsábban! Megnyílt az első strand muszlim nők számára az Adrián
Öt tiszai fürdőhely várja a strandolókat Jász-Nagykun-Szolnokban
Megnyílt a szolnoki szabadstrand
Ma újranyit Budapest egyetlen ingyenes Duna-parti fürdőhelye
Természetes fürdőhelyek Borsod-Abaúj-Zemplénben
Ezeken a helyeken tilos fürdeni a Dunában
Kiváló minőségű a hazai természetes fürdővizek, mindösszesen hat strand kerülendő
Az idegenforgalmi szempontból kiemelt jelentőségű tavaink – a Balaton, a Tisza-tó, a Velencei-tó – mellett található természetes fürdőhelyek többsége továbbra…