Turista és horgász látogatóközpont Búbánat-völgy

Turista és horgász látogatóközpont épül az esztergomi Búbánat-völgyben

Megkezdte egy 640 négyzetméteres, kétszintes turista és horgász látogatóközpont építését a Búbánat-völgyi Kerek tó mellett az esztergomi Vasas Horgász Egyesület.

Szentkirályi Ádám, a szervezet elnöke elmondta, a szeptember végére elkészülő létesítmény 260 millió forintból épül meg, ebből az egyesület 190 millió forintot pályázaton nyert el, 70 millió forintot önerőből biztosít. A horgászok szerzik be az épület teljes berendezését, valamint a bemutatókhoz és kiállításokhoz szükséges technikai eszközöket – tette hozzá.

A látogatóközpont építése egy nagyobb, 416 millió forintos projekt része, amelynek további résztvevői a Pilisi Parkerdő Zrt., a Magyar Természetjáró Szövetség és a Magyar Turisztikai Ügynökség.

A tervezett fejlesztések a Pilis-hegységben és a Gerecsében, az Országos Kéktúra nyomvonala mentén lesznek. Kilátó épül a Nagy-Getén, négy évszakos erdei pihenőhelyet létesítenek Pusztamaróton, fogadóépületet hoznak létre a Rám-szakadékban, felújítják a természetes forrásokat és tájékoztató táblákat helyeznek ki.

A Vasas Horgász Egyesület Esztergom legnagyobb civil szervezete több mint 2600 taggal. Az 1960-ban alapított egyesület tóépítési jegyek kibocsátásával is finanszírozva hozta létre Búbánat-völgy tórendszerét, ahol horgászattal és halneveléssel foglalkozik, valamint 9 hivatásos halőrrel felügyeli a megyei Duna szakasz vízterületeit.

MTI / Fotó forrás: VASAS HORGÁSZ EGYESÜLET ESZTERGOM

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.