zalakaros-fürdő-szauna-komplexum

Közel félmilliárdból épült új szaunakomplexum Zalakaroson

Csaknem kétszáz ember befogadására alkalmas szaunakomplexum épült, mintegy 450 millió forint beruházással a Zalakarosi Fürdőben.

Juhász Szabolcs, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) turizmusszakmai igazgatója kiemelte: az MTÜ által indított Kisfaludy turisztikai fejlesztési program 100 millió forintos támogatásával megvalósult létesítmény is hozzájárul ahhoz, hogy a fővároson kívül minden évszakban sokszínű fürdőkínálat várja a látogatókat.

Jelezte, hogy a tavalyi rekordév után – amikor 15,5 millió turistát és több mint 40 millió vendégéjszakát regisztráltak Magyarországon – az első tíz hónap adatai alapján idén várhatóan újabb rekordot dönthet a magyarországi turizmus.

A szakmai igazgató kifejtette: aranykorát éli a hazai turizmus, soha ennyi vendég és soha ennyi fejlesztés nem volt. Az egészségturizmus különösen fontos turisztikai szegmens, a Budapesten kívüli vendégéjszakák 71 százalékát olyan településeken regisztrálták, ahol valamilyen fürdő működik.

Novák Ferenc, Zalakaros polgármestere emlékeztetett rá, hogy a fürdő 1965-ös megnyitása óta több mint 30 millió látogatót fogadtak, a város Európa fürdőtérképén is szerepel, Magyarországon pedig a top 10 fürdőhely közé tartozik. A sikerhez a folyamatos fejlesztésekre, az innovációra van szükség és elengedhetetlen a szolgáltatások, a kínálat fejlesztése.

Cziráki László, a Zalakarosi Fürdő vezérigazgatója elmondta: nem egészen hét hónap alatt épült fel a kétszintes új szaunakomplexum. A közel 200 ember befogadására alkalmas létesítményben 60 férőhelyes szaunát alakítottak ki, továbbá gőzkabinok, infraszauna, merülőmedencék, jakuzzi és más szolgáltatások állnak a vendégek rendelkezésére.

MTI

Fotó: MTI/Varga György

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.