szomorú elkeseredett

Baranya megyei fürdőnyitás: a gyógyvíz a nagy vesztese az óvintézkedéseknek

Bizonytalan, hogy mikor nyithatnak újra a Baranya megyében található gyógyfürdők, miután megjelent a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) koronavírus-kézikönyve. A többség pünkösdre tervezte a nyitást, de a részletes szabályok ismeretében nehéz tervezni, mivel a medencék nagy százalékát a szabályok miatt nem lehet feltölteni.

A koronavírus-járvány sokként érte a fürdőszakmát is. Bár a május 4-től bevezetett enyhítések értelmében a megye fürdői elkezdhették tervezni az újranyitást, egyelőre kivárnak, legkésőbb pünkösdre szeretnének vendégeket fogadni. Így van ez az Igali Gyógyfürdőben is, ahol Pozsár Sándor fürdővezető a sonline.hu-nak azt mondta: pünkösdi nyitást terveznek, de kivárják, pontosan milyen keretek között nyithatnak ki újra. Hozzátette: várták a Magyar Turisztikai Ügynökség ajánlását is. Ennek ismeretében azonban már óvatosabban terveznek. – A gyógyfürdőkre vonatkozó ajánlás értelmében ugyanis Igalban a medencék 90 százalékát nem lehet feltölteni – mondta Pozsár Sándor. – Így pedig csak népegészségügyi állásfoglalás és a tulajdonossal való egyeztetés után tudunk dönteni.

Az azonban már biztos, hogy hatóságilag bevizsgált vízmintával nyithatnak újra a fürdőkomplexumok, s emiatt időbe telik a felkészülés. – Most minden medencénk üres – mondta Balogh Renáta, a siófoki Galerius Fürdő vezetője. – Nekünk nagyjából két hét kell, mire felkészülünk. Abban bízunk, hogy leghamarabb pünkösdkor már fogadhatunk vendégeket. Ez már csak azért is fontos lenne, mert minden alkalmazott állományban maradt. Egy ilyen létesítmény esetében ugyanis nem lehet néhány hét alatt megfelelő szakembereket toborozni. A kiesés pedig a siófoki létesítmény esetében tetemes, csak az áprilisi, márciusi zárás okán 50 millió forintos bevételtől esett el. – A május is biztosan kiesik, és így már akár 200 millió forintról beszélhetünk – mondta Balogh Renáta. – Ha a június is kiesne, az még nehezebb helyzetbe hozna minket. De mindenképpen év végéig a fele forgalomra számítunk, mert úgy gondolom: az emberek a jövőben óvatosabban látogatják majd a fürdőket.

A Barcsi Gyógyfürdőben is hónap végére tervezik a nyitást, a kaposvári Virágfürdőben is ilyentájt van a hagyományos nyitás, a csokonyavisontai Gyógy- és Strandfürdőben azonban már nagy a készülődés, ott május 23. a tervezett időpont. – Szakhatósági állásfoglalásokra várunk – mondta Katz Zoltán fürdővezető. – Jó lenne tudni, mennyi lesz a beengedhető létszám, és azt is, hogy lesznek-e majd idősávok a fürdőkben is, mint a boltokban.

A MTÜ ajánlásai között szerepelnek a befogadóképességre vonatkozó korlátok, rendszeres fertőtlenítés és fokozott felügyelet. Ezekre Katz Zoltán azt mondta: teljesíthetőek. Azonban, ha a töltő-ürítő rendszerű medencéket nem üzemeltethetik, az baj. – Mert a gyógyvizes medencéket nem lehet másképp üzemeltetni – reagált Katz Zoltán. – Azokban a medencékben nem lehet a vizet forgatni, mert megváltozik a gyógyvíz összetétele. Ha ez valóban előírás, akkor sok gyógyfürdő nehéz helyzetbe kerülhet velünk együtt.

A Nagyatádi Városi Strand a tervek szerint hagyományos menetrend alapján fog megnyitni. – Május 30-án nyitunk teljes szolgáltatási körrel – mondta Ormai István, Nagyatád polgármestere. – A korábbi években is így szokott lenni.

A megszokott nyitást tervezik a Marcali Városi Fürdő- és Szabadidőközpontban is. – Amíg nem látjuk a pontos szabályozást, a fedett rész zárva tart – közölte kérdésünkre Sütő László polgármester. – A szabadtéri medencék június elején várhatóan már fogadnak fürdőzőket. A városvezető hozzátette: a korábbi nyitás nem valószínű, hiszen a szezonstarthoz minimum tíz nap szükséges. A medencék itt is üresen állnak még, ezek feltöltéséhez idő kell, nem beszélve az engedélyek beszerzéséről.

Forrás: sonline.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.