bogácsi fedett élményfürdő

Új fedett élményfürdő a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben

Beltéri medencékkel, csúszdával, élményelemekkel és szaunákkal gazdagodott a bogácsi strand.

Pénteken átadták az új fedett élményfürdőt a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdőben, amelyet aznap ingyenesen is kipróbálhattak a vendégek. Csendesné Farkas Edit polgármester fölelevenítette, tíz évvel ezelőtt kezdtek komolyan foglalkozni azzal, hogy bővítsék a strand szolgáltatásait, s a nyári szezonon kívül is lehetővé tegyék a gyógymedencén kívüli időtöltést. Első ütemben az új fürdőbejárat és öltöző épület készült el 330 millió forintból. 2019-ben félmilliárd forint állami támogatást kaptak a fedett élményfürdőhöz – írja a boon.hu.

Jacsó Zoltán fürdővezető elmondta, régi terv vált valóra, sok elképzelés született a bővítésről, végül fedett gyógymedence helyett családi fedett élményfürdőt építettek, wellness részleggel. A Bogácsi Thermálfürdő Kft. feladata az lesz, hogy eredményesen működtesse a komplexumot, a csapatnak köszönhetően 2020-ban is nyereséggel zártak, ez reményt ad a folytatásra. Az új létesítményben kihasználják a geotermikus energiát, ezzel fűtik az épületet, a medencék vizét és állítják elő a használati meleg vizet.

Fotó: boon.hu / Tóth Balázs

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.