Zakynthos Xigia strand

Telt házat várnak az újranyitott görög strandokon hétvégén

Több mint 500 strandot  nyitottak újra Görögországban, ez pedig egybeesett az idei év első nagy hőhullámának érkezésével. A májusi meleg időben sok görög tölti a tengerparti strandokon a hétvégét.

Sokak számára ez volt az első alkalom, amikor idén tavasszal nyilvános helyre mentek a görögországi lezárásokat követően. Athén május elején kezdett könnyíteni a kijárási szabályozásokon.

A strandolókra azonban szigorú szabályok vonatkoznak: 1000 négyzetméterenként 40 ember tartózkodhat és a görög kormány által kiadott kézikönyvben azt is meghatározták, hogy a napernyők legalább 4,5 méter távolságra lehetnek egymástól. Több strandon drónokra szerelt hangszórókon figyelmeztetik az embereket a távolság megtartására.

A tervek szerint júliustól már külföldi turistákat is fogadnak – írja a Reuters cikke alapján a portfolio.hu.

Fotó: Zakynthos Xigia strand

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.