A tízhónapnyi szünet után szombattól ismét látogatható észak-balatoni vár belépő-árai 25 százalékkal emelkedtek a tavalyihoz képest, így idén ezer forint lesz egy felnőtt belépő.
Szombattól ismét látogatható a Szigligeti vár, de a rekonstrukció még folytatódik. Balassa Balázs polgármester az MTI-nek elmondta, hogy a felújítások miatt szeptemberben zárta be kapuit az egyébként egész évben látogatható, az utóbbi években évi 140-150 ezer látogatót vonzó Szigligeti vár. A turisztikai látványosság részleges rekonstrukciójára, és benne új fedett terek kialakítására 470 millió vissza nem térítendő uniós támogatást nyert egy balatoni konzorcium, amelynek tagja a helyi település is.
Balassa Balázs elmondta, az eredetileg százszázalékos uniós támogatást élvező várfejlesztési terveket az időközben megemelkedő árak miatt ki kellett egészítenie a településnek, 60 millió forintnyi önerővel. A részleges rekonstrukció a járványügyi helyzet miatt nem készülhetett el júniusra, de meg tudják oldani, hogy a vár megnyitása mellett is tovább folyjon a munka egyes részeken – tette hozzá.
Közölte, a Várfesztivál és a Várkapunyitó ünnepség idén elmaradt, de a további rendezvényeket, hagyományőrző napokat, koncerteket szeretnék megtartani.
A tízhónapnyi szünet után szombattól ismét látogatható észak-balatoni vár belépő-árai 25 százalékkal emelkedtek a tavalyihoz képest, így idén ezer forint lesz egy felnőtt belépő. A polgármester azt is elmondta, évente több mint százmillió forintnyi bevétele származik az önkormányzatnak a várbelépőkből, de ezt rá is kell fordítani a karbantartására, működtetésére. A vár közvetlenül egy „nullszaldós ügylet”, viszont a helyi lakosok, vállalkozók profitálnak a vendégforgalomból – tette hozzá.
A módosított határidő szerint jövő év április elsejéig kell befejezni a rekonstrukciót, ennek eredményeként a Szigligeti vár új, egyedi élményt nyújtó turisztikai elemekkel is bővül, és modern, látványelemekkel gazdagított, interaktív kiállítás is nyílik benne.
MTI