A legutóbbi mérés alapján fürdőzésre alkalmas a tiszakécskei vagy ahogy a köztudatban elterjedt, a kécskei szabadstrand vize, ezért szombattól várják a fürdőzőket.
Eddig a strand a nem megfelelő vízminőség miatt volt zárva a fürdőzők előtt. Rendszerint június közepén-július elején nyitja meg a szabadstrandot az üzemeltetést végző Városgondnokság és a nyitás előtt mindig ütemezetten mintát vesz a strand vizéből az ÁNTSZ.
Tóth János, Tiszakécske polgármestere a baon.hu-nak elmondta, hogy az első vízminőség-vizsgálatot június elején végezték, a mintát rendben találta a hatóság. Azonban ezután az esőzések következtében megáradt a Tisza, és a víz minősége nem volt fürdőzésre alkalmas. Ezért a fürdőzők biztonságát szem előtt tartva döntött úgy a városvezetés, hogy zárva marad a strand addig, amíg a mérés megfelelő vízminőséget mutat.
Tóth János elmondta, hogy a múlt hét pénteken vett minta még éppen a megengedett érték feletti labor eredményt hozott, de a hétfői már megfelelt a biztonságos strandolás előírásainak. A polgármester hozzátette, hogy az elkövetkezőkben a fürdőzők érdekében a hatóság által előírt rendszerességnél gyakrabban vesznek mintát a strand vizéből. A part művelését, forgatását és lazítását is elvégezte a városgondnokság, így szombattól ideális környezet fogadja a strandolókat.
Forrás: baon.hu
Fotó: Tiszakécskei szabadstrand / tiszakecske.hu