Iszapkúra

Kolopi gyógyiszap, avagy gyógyfürdőzés otthon

A Tiszasüly határában feltárt gyógyiszap gyógyhatása révén szerzett országos hírnevet. A kolopi iszap egy természet adta gyógyító tényező, egy folyami üledékekből származó igen apró szemcséjű gyógyföld, melyet gyógyvízzel keverve, főzve használunk fel. A kolopi iszap felhasználása egyenértékű a természetes úton felszínre törő, meleg vizű forrásokban való fürdéssel. Kis kiszerelésben otthon is igénybe vehető.

Története

Kolop a térképen Kolopfürdőként van nyilvántartva, mely arra utal, hogy valaha gyógyüdülőhelyként működött. A fővárosi fürdőkben 1945 és 1955 óta kizárólag kolopi gyógyiszapot használtak, de pl. a Szt. Gellért fürdőben már 1920 óta használják. 1968-ban az itt kitermelt iszapot az egészségügyi miniszter gyógyiszappá minősítette „Kolopi Gyógyiszap” néven. Évente mintegy 30 ezer beteg veszi igénybe gyógyulás céljából.

Gyógyjavallat

Ízületi-, izomfájdalmak, ortopédiai és traumatológiai, továbbá nőgyógyászati panaszok esetében ajánlott.

Iszappakolások

A balneológiai kezelések fejlődésével a gyógyfürdőkezelések egyik legfontosabb kiegészítő szolgáltatását a különböző iszappakolások jelentik. Az iszappal történő gyógyítást az iszapban lévő ásványi anyag tartalom, a hőtároló képesség, a lassú hőátadás révén mélyre terjedő átmelegítő, merevségoldó és vérbőséget előidéző hatással biztosítja. Elsősorban az ízületek és a gerinc idült megbetegedéseinél, köszvénynél, illetve sportsérüléseknél alkalmazzák.

Felhasználása

A kolopi, szervetlen összetételű, gyógyiszapnak minősített iszapot iszappakolásra, résziszap-kezelésre, iszapfürdőzésre és kozmetikai célokra lehet felhasználni.

Gyógyfürdőinkben történő alkalmazása mellett új lehetőség a nehezen közlekedő betegek számára, hogy kis kiszerelésben otthonukban is igénybe vehetik a gyógyiszapot. Nedvesen igen jól kenhető, gyógyvízzel felfőzve a beteg testrészre simuló borogatásként használható.

A kolopi iszap teljesen szagtalan, egyenletes eloszlású, plasztikus, jó hőtároló képességű, nem csomósodik, és használat után könnyen lemosható a bőrről.

Kis kiszerelésben otthon is igénybe vehető. Megvásárolható a Széchenyi, Rudas és Lukács fürdők ivócsarnokaiban. A kolopi iszap zsákos, porított állagban, 25 kg-os kiszerelésben megvásárolható a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. központjában, előzetes bejelentkezés alapján.

Felhasznált források: itthon.hu / budapestgyogyfurdoi.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.