Építészeti Nívódíj a Hagymatikum Fürdőnek

Az Építési Vállalkozók Országos Szövetségének 23., a jelen évet lezáró közgyűlésén adták át  Budapesten az Építőipari Mesterdíj Alapítvány Építőipari Nívódíját. A jutalmazott épületek között van idén a Hagymatikum Fürdő is sport és egészségügyi létesítmény kategóriában.

A nívódíjat Marosvári Attila alpolgármester, Sztermen Péter, a Keviép Kft. termelési igazgatója és Turi Attila tervező (Makona Egyesülés) vette át. Az eseményen Zentay Katalin, a Keviép Kft. termelési főmérnöke Építési Alkotó Díjban is részesült a Hagymatikum megépítésében való részvételéért. Csongrád megyéből a bírálóbizottság az Árkád Szeged bevásárlóközpontot és a Móra Ferenc hidat jutalmazta még Építészeti Nívódíjjal. A Makona Egyesülés a kolontári iszapkatasztrófa nyomán felépített lakóparkért is nívódíjat kapott. Bálint Péter, a bírálóbizottság elnökhelyettese kiemelte, nem csak a szépség, de a minőség és a fenntartható működtetés is szempont volt, amikor a bizottság nívódíj kiadása mellett döntött.

Marosvári Attila alpolgármester az ünnepi közgyűlés után elmondta, óriási élmény átvenni a szakma által adott díjakat. Ez immár a negyedik, amelyet a Hagymatikum kapcsán a Keviép Kft. mint kivitelező átvehet (a Makón megrendezett főépítész konferencián vehette át  két Építőipari Mesterdíját a cég, a budapesti eseményen pedig Zentay Katalint külön is díjazták). Elsősorban őket illeti a dicsőség, de kétségtelen – tette hozzá Marosvári Attila – ugyanilyan fontos volt a koordináció a megrendelő város, a tervező Makovecz Imre és a Keviép Kft. szakemberei között. A makói városházán dolgozó kollégák sokat tettek azért, hogy az épület ne csak szép, de minőségi és fenntartható is legyen. Erről a bírálóbizottság személyesen győződött meg, és ez nem csak udvariassági látogatás volt, hanem valóban alapos vizsgálódás. Az elnyert nívódíj azért is fontos, mert a turizmus területén fontos az egyediség, fontos a kiválóság is. Ezért a fürdő a nívódíjat, annak logóját kiadványain, hirdetési felületein használni fogja minden bizonnyal.

Sztermen Péter, a Keviép Kft. termelési igazgatója szerint érzelmileg is fontos a szakmán túl ez az elismerés, mert a cég valamennyi dolgozója szívügyének tekintette, hogy Makovecz Imre utolsó nagy alkotása jó minőségben megvalósuljon. A makói fürdő megvalósítása nem a legnagyobb, de a legszínvonalasabb és a legnehezebb feladat volt a cég életében, ezért is örömteli, hogy a szakma immáron négy díjjal is elismerte a Keviép Kft. munkáját.

A külön is alkotódíjjal jutalmazott Zentay Katalin ezt azzal egészítette ki, saját mérnöki életpályájának is az egyik legfontosabb, nagy kihívásokkal teli feladata volt a Hagymatikum megépítése. A kivitelezés idején a fürdővel kelt és feküdt, sok energiát szánt arra, hogy színvonalas legyen. Most a díjak abban is segítenek, hogy egy valóban szép emlékként tudjon az építkezés időszakára visszagondolni.

forrás ÖS