balatonfenyvesi-szabadstrand-balaton-fürdőzők

Csaknem 29 fokos a Balaton!

Az Afrika felől érkező forró levegő hatására 28,9 Celsius-fokosra melegedett csütörtökre a Balaton vize.

    Horváth Ákos, siófoki obszervatórium vezetője az MTI-nek elmondta, hogy miközben az országban volt ahol 40 Celsius-fokot is mértek, a Balaton környékén 36,5 fokkal Fonyód volt a legmelegebb, de a tó vizének hőmérséklete csütörtök délutánra Siófokon elérte a 28,9 fokot. Ez rendkívül magasnak számít júniusban, magas vízállásnál – tette hozzá.

    A meteorológus arról is beszámolt, hogy az afrikai levegő rendkívül sok port hozott magával a Szaharából. Emiatt – annak ellenére, hogy csütörtökön a levegő egész nap rendkívül száraz volt – a Balatonnál alig látszott a túlsó part, és az ég színe is kékről eleinte fehérre, majd egyre inkább szürkésre váltott.

    Kitért arra is, hogy pénteken a hajnali órákban várható annak a hidegfrontnak az érkezése, amely véget vet az elmúlt négy év legerősebb hőhullámának. A következő napokban jelentősen csökken a hőmérséklet és megerősödik az északnyugati szél a Balaton térségében is. Hétfőtől újabb melegedés kezdődik, amely kedden tetőzik a mostanihoz hasonló hőmérsékletekkel, amit a remények szerint szerdán ismét enyhülés követ – mondta a meteorológus. Megjegyezte, hogy a Balaton térségében is jelentős gondot okoz a csapadékhiány, amelyet a fronttal érkező néhány zivatar sem fog igazán csökkenteni.

MTI

Címlapkép: Fürdőzők a kánikulában a balatonfenyvesi szabadstrandon 2021. június 22-én. Az országos tisztifőorvos harmadfokú hőségriadót rendelt el a kánikula miatt.
MTI/Varga György

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.