Átadták a felújított Lukács Gyógyfürdőt

Befejeződött a budapesti Lukács Gyógyfürdő felújítása, a közel 1,5 milliárd forintos fejlesztést Tarlós István főpolgármester adta át pénteken, aki az átadáson hangsúlyozta: a beruházással emelkedett a budapestiek szolgáltatásainak színvonala és a főváros turisztikai rangja.

Budapest legnagyobb természeti kincse a termálvíz, épített évszádos értekei a fürdők, gazdasági kitörési esélye pedig a fürdőturizmus. Vissza kell szerezni a városnak azt a nemzetközi rangot, amelyet korábban már 30-as években elnyert a „fürdőváros” elismeréssel – fejtette ki Tarlós István főpolgármester a felújított Lukács Gyógyfürdő pénteki átadásán. A műemléki rekonstrukció közel másfél milliárd forintba került, ennek hetven százalékát uniós forrásból finanszírozták, a fennmaradó részt pedig a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) gazdálkodta ki.

A fürdő patinás múltja és a jelenlegi gazdasági helyzet adta kihívások is szinte köteleztek bennünket, hogy a Lukács Fürdőt is a világviszonylatban kimagasló szolgáltatást nyújtó fürdők sorába állítsuk- fejtette ki a főpolgármester. A „fürdővárosi” elismerés visszaszerzése érdekében városvezetés célként tűzte ki Budapest nagyhírű fürdőinek felújítását. Múlt héten adták át a felújított és korszerűsített Rudas Gyógyfürdőt is.

Az ünnepélyes átadáson Szőke László, a BGYH Zrt vezérigazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy most egy hosszú, még 1999-ben megkezdett rekonstrukciósorozat ért a végéhez. Az összesen 1,3 milliárd forintból megvalósult beruházás a fürdő szinte minden részét érintette. Megújult a homlokzat egy része, kicserélték a vezetékeket, a teljes elektromos vezérlőrendszert, sőt még egy ipari műemlék helyreállítása is megtörtént: egy az 1950-es évekből származó régi elektromos kapcsolószekrényt újítottak fel. A munkálatok során új wellness részleget, szauna világot, fitnesz és kondicionáló teremet, valamint játszóházat is kialakítottak.

A Szent Lukács evangélistáról elnevezett gyógyfürdő története egészen a XII. századig vezethető vissza. A fürdő vize számos betegségre nyújt gyógyírt, így például kopásos jellegű ízületi- és gerincbántalmakra, krónikus ízületi gyulladásokra, idegfájdalmakra, a csontrendszer mészhiányára, sérülés utáni állapotok kezelésére, ivókúra formájában pedig a gyomor- és bélrendszer, valamint az epe utak betegségeinek, illetve a légzőszervek idült hurutos megbetegedéseinek gyógyítására alkalmas.

forrás ÖS

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.