Mórahalmi Gyógyfürdő

A Mórahalmi Gyógyfürdő lett az év turisztikai attrakciója

Bár a vendégszámok még elmaradnak a rekordnak számító 2019-estől, több gazdasági mutató alapján az idei lehet Mórahalom turizmusának legsikeresebb éve – közölte a homokhátsági kisváros polgármestere.

Nógrádi Zoltán azt mondta, a pandémia felére, harmadára csökkentette a vendégek számát, három évnyi megfeszített munkával azonban sikerült visszatérni a korábbi szint közelébe. Hozzátette: Mórahalom a járvány enyhültével mindig az elsők között nyitott, és elsőként hirdette meg programjait, árait is. A politikus kiemelte, harminc év összehangolt térségfejlesztésének eredménye, hogy az itt élők számára a turizmus érezhető bevételforrást jelent, s ma már olyan fontos, mint az ipar vagy a korábban meghatározó mezőgazdaság.

A kisvárosban az önkormányzat és a legtöbb idegenforgalomban tevékenykedő cég folyamatosan méri a vendégek elégedettségét, és az esetlegesen feltárt hiányosságok képezik a következő fejlesztések alapját. Ennek is köszönhető, hogy

a vendégértékelések alapján idén a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdőt választották az év turisztikai attrakciójának, az év szállása 2022 fődíjat pedig a négycsillagos Colosseum Hotel nyerte el

– közölte a polgármester.

Miközben az energiaválság miatt országszerte fürdők és szállodák ideiglenes bezárásáról hallani, Mórahalmon az önkormányzat és a vele partnerségben dolgozó turisztikai vállalkozások együttműködéssel igyekeznek megőrizni az ágazat versenyképességét. A fürdőt és a szállodákat – ahogy a közintézmények jó részét is – termálenergiával fűtik, és a villamosenergiát is közösen szerzik be, így

nem került szóba a szolgáltatások szüneteltetése.

A felmérések szerint a kisvárosban 1400-1500 vendégágyat fenntartó magánszálláshelyek között is csupán három-négy akad, amely az ideiglenes bezárást fontolgatja – tudatta Nógrádi Zoltán.

Berta Zsolt, a gyógyfürdő marketingvezetője elmondta,

idén a létesítmény vendégszáma becslések szerint eléri a 400 ezret, ami mintegy 80 százaléka a rekordnak számító 2019-esnek.

A háromcsillagos Elixír Hotelt is vezető szakember közölte, a hét éve működő gyógyászati szolgáltatásokat is nyújtó szálloda kihasználtsága rekordot dönt, éves szinten eléri a 80 százalékot. A családi vendégkör megerősödésének köszönhetően az átlagos tartózkodási idő pedig három nap fölé nőt. A hotelbe érkezők négyötöde belföldi vendég.

Tóth Béla, a Colosseum Hotel igazgatója elmondta, a tíz éve az Accent Hotels által üzemeltetett szálloda átlagos foglaltsága várhatóan 75 százalék körül alakul.

A vendégek 90 százaléka magyar, a külföldiek között pedig meghatározó a szerb turisták aránya.

Bár a vendégek száma elmarad a 2019-estől, a szálloda bevétele, és a drasztikus költségemelkedés ellenére várhatóan eredménye is meghaladja a rekordévét – közölte a szakember.

MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.