Verseny az ingyenes bányatavakkal: 10 évvel ezelőtti áron strandolhatunk

Annyiért strandolunk, mint tíz éve, legalábbis a budapesti Paskál és a Csillaghegyi strandon. A két fürdőben nem hogy áremelés nem volt idén, de az egy évtizeddel ezelőtti áron lehet hűsölni – írja a Blikk.
Hajduszoboszlo MTI Olah_Tibor

A Paskálon le sem vették a tavalyi ártáblát, csak átlósan ráragasztottak egy matricát: minden jegy egységesen 900 forintba kerül. Ez több, mint 50 százalékos árzuhanás, hiszen tavaly hétvégén 2100, hétköznap 2000 forintot kellett fizetni. Bár a Paskál a többi csúszdás, jacuzzis és termálvizes strandhoz képest sok érdekességet nem kínál, mindössze egy úszó-, egy normál és egy gyerekmedencéje van, sosem kongott az ürességtől, vagyis nem az érdeklődés hiánya miatt zuhant az ár. A budapesti fürdővállalat az ingyenes bányatavakkal száll versenybe a kevésbé tehetős vendégekért.

– Szerettük volna szélesebb vendégkörnek lehetővé tenni a strandolás örömét. Úgy gondoljuk, hogy ezen az áron már a biztonságos strandolást fogják választani a veszélyes bányatavakban való fürdőzés helyett. A cég a nyereséges működésnek köszönhetően teheti meg ezt a gesztust, hogy két strandján is árat csökkent – indokolta a váratlan piaci fordulatot Czinege Szilvia, a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. szóvivője.

– Ha ilyen árcsökkentésre másutt nincs is példa, de az ország strandjainak többsége nem, vagy csak minimálisan emelt árat – közölte Czeglédi Gyula, a Magyar Fürdőszövetség elnöke. A strandok és fürdők szinte mindegyike 2-3 évvel ezelőtti árakkal kezdte a szezont, mert egy nagyobb áremelés sok vendéget eltántorítana a fürdőzéstől. A helyieket sokfelé akár 50 százalékos kedvezményekkel próbálják megtartani.

A Balatonon is a vékonyabb pénztárcájú vendégekre hajtanak idén. A Tihany és Balatonfűzfő közötti térségben igényelhető az ingyenes igazolványt, amit szálláshelyeken lehet kérni, és amellett, hogy bizonyos buszjáratokon ingyen lehet vele utazni, a strandokra az első négy napban 40 százalékkal olcsóbban, a nyaralás utána következő napjain pedig ingyen lehet bejutni.

A tó többi, fizetős strandján rendszerint 500-900 forintot kérnek. A termálvizes, élménymedencés strandokra rendszerint 1800–2000 forint a belépő, de például Pécsett, Sopronban és Debrecenben 1000–1200 forintért lehet pancsolni.

forrás: Blikk / Fotó: MTI – Oláh Tibor