Ajka Kristályfürdő élményfürdő

Néhány napon belül nyitnak a strandok Veszprém megyében

A városi strandok készülnek a nyitásra, néhány napon belül mindkét helyszínen fürödhetnek a vendégek.

A tapolcai városi strand június 4-én nyit, a belépőjegyárak nem változnak – tudta meg a veol.hu az üzemeltető Tapolcai Városgazdálkodási Kft. ügyvezetőjétől, Gáspár Andrástól. Az árak többéves szinten maradnak egyelőre, de nem kizárt, hogy július elejétől emelkednek – mondta az ügyvezető.

Az ajkai strand már május 28-án, szombaton kinyit – nyilatkozta a lapnak az üzemeltető Kristályfürdő Kft. ügyvezetője, Johanidesz Sándor. A fürdőben nem változnak a több éve egy szinten levő belépő- jegyárak, viszont a tervek szerint a nyárra beszereznek 150 napozóágyat, és a korábbinál egyel több büfé várja majd a vendégeket.

– A medencéket feltöltöttük, fűtjük, az ÁNTSZ mindent rendben talált, semmi akadálya a szombati nyitásnak Idén nyáron már egy kétpályás, homokos, labdafogóhálóval felszerelt strandröplabdapálya is készen áll, ahol akár sporteseményeket is tarthatunk, továbbá éjszakai fürdéseket tervezünk zenével. A célunk, hogy minél többen látogassanak hozzánk, a vendégek biztonsága érdekében szigorúan és gyakran ellenőrizzük a vízminőséget, és sűrűbben fertőtlenítünk. A strandhoz tartozó két parkoló továbbra is ingyenes lesz – mondta lapunknak Johanidesz Sándor.

Forrás: Veol.hu

Fotó: Ajka Kristályfürdő

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.