Herkulesfürdő Szapáry-fürdő

Már az osztrákok is Herkulesfürdőt mentenék

Az osztrák műemlékvédők keresik annak a lehetőségét, hogyan avatkozhatnának be a Szapáry-fürdő megmentésébe, mivel az épületet és az üdülővárost mind történelmileg, mind kulturálisan közel érzik magukhoz. A végső cél az lenne, hogy Herkulesfürdőt felterjesszék az Európa legszebb fürdővárosait összesítő UNESCO-listára.

Mint korábban megírtuk, fiatal építészek és a műemlék megmentéséért küzdő civilek minden erőfeszítése ellenére Herkulesfürdő legszebb épületének, a Szapáry-fürdőnek beomlott a tetőzete. A francia reneszánsz stílusát idéző, Alpár Ignác által tervezett Szapáry-fürdő Ferenc József osztrák császár és magyar király, valamint Erzsébet császárné kedvelt fürdőhelye volt.

Az áldatlan állapotok osztrák szakemberek figyelmét is felkeltették, a Műemlékek és Műemlékhelyszínek Nemzetközi Tanácsa (ICOMOS) osztrák tagszervezete meghívta a fiatal építészeket és a műemlékért küzdő civileket tömörítő Herculane Project képviselőit Bécsbe, hogy a Szapáry-fürdő megmentésének lehetőségeiről tárgyaljanak – írja a maszol.ro.

.A találkozóra a múlt hétvégén került sor, ahol kiderült, az osztrák műemlékvédők keresik annak a lehetőségét, hogyan avatkozhatnának be a Szapáry-fürdő megmentésébe, mivel az épületet és az üdülővárost mind történelmileg, mind kulturálisan közel érzik magukhoz. A cél az lenne, hogy Herkulesfürdőt felterjesszék az Európa legszebb fürdővárosait összesítő UNESCO-listára.

A Herculane Project nyári egyetemére már idén meghívást kaptak az osztrák szakemberek és építészhallgatók. Szeretnének egy olyan csapatot verbuválni, mely összefoghatna az üdülőváros építészeti örökségének megmentése érdekében. A kezdeményezők meggyőződése, hogy ehhez nagyban hozzájárulhat az, ha Herkulesfürdő a műemlékvédelem iskolapéldájává válna, vagyis az építészhallgatók okulására szolgálna a bánsági város helyzete. Ugyanakkor fontosnak tartják, hogy külföldön minél többet halljanak a szebb napokat is megélt településről.

A szándék tehát megvan, de valós eredményeket addig nehezen lehet elérni, ameddig az épületek jogi helyzete nem tisztázódik, tekintettel arra, hogy a beomlott tetőzetű Szapáry-fürdő megmentését konkrétan a tulajdonjogi viszálykodás hátráltatja

Forrás: maszol.ro

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.