eger Bitskey uszoda koronavírus

Koronavírus: Bezárták az egri Bitskey uszodát

Elővigyázatosságból meghatározatlan időre bezárták Egerben a Bitskey Aladár Uszodát, ahol kedden edzést tartott az észak-olaszországi nemzetközi kupamérkőzésről a hétvégén hazatért helyi vízilabdacsapat – jelentette be a város polgármestere szerdai sajtótájékoztatóján.

Mirkóczki Ádám közölte, az észak-olaszországi koronavírus-fertőzésekről vasárnap megjelent első hírek nyomán hétfő reggel telefonon kért útmutatást a Belügyminisztériumtól, ahol azt a tanácsot kapta: a mérkőzésről hazatért játékosokat és stábtagokat ne engedje be az uszodába. Kedd délután azonban a népegészségügyi hatóság hivatalos állásfoglalásban tájékoztatta a vízilabdaklubot arról, hogy a csapat visszatérhet a létesítménybe, ahol megtarthatják edzéseiket és a soron következő meccseket is – tette hozzá. Jelezte: megdöbbenve vette tudomásul, hogy a játékosok és a stábtagok nem estek át laborvizsgálaton.

„Bár ez orvosszakmai kérdés, ám az laikusként is nyilvánvaló: kérdőívek alapján nem lehet kizárni annak lehetőségét, hogy az érintettek bármelyike vírushordozó vagy beteg” – közölte Mirkóczki Ádám, hangsúlyozva: ezt figyelembe véve elővigyázatosságból a létesítmény határozatlan időre szóló bezárásáról döntött.

Elmondta: kedd éjfélkor az uszodát működtető társaság vezetőjével történt egyeztetés után – polgármesterként ennek minden felelősségét magára vállalva – határozott a gyors cselekvésről. Ezt azzal indokolta, hogy a férfi vízilabda Európa Kupa elődöntőjében érdekelt ZF-Eger Bresciából hazatért csapatának kedd esti edzése óta más még nem használta az uszodát, oda azonban minden reggel sok helybeli érkezik úszni.

Kitért arra is, hogy döntésétől függetlenül a tankerület is hasonló óvintézkedést hozott az iskolai úszásoktatás felfüggesztésével.

„Nem alaptalan tehát az elővigyázatosság, amíg megnyugtató és egzakt módon nem lehet kizárni a fertőzésveszélyt” – húzta alá Mirkóczki Ádám, aki közölte: az uszodában a bezárás ideje alatt fertőtlenítést és szükség esetén vízcserét végeznek. Eközben a városi strand fedett medencéje fogadja az úszni vágyókat – mondta.

A városvezető hangsúlyozta, nem célja a pánikkeltés. A fertőzésveszély kizárása a cél és ebben a helyzetben a polgármesternek nincs választási lehetősége: kizárólag akkor jár el helyesen, ha meghozza a lehető legszigorúbb biztonsági intézkedéseket.

MTI / Fotó: Facebook/Agria TV

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.