Ceglédi Gyógy- és Strandfürdő

Ekkor nyitnak a Pest megyei fürdők

A kijárási korlátozás a legtovább a fővárosban és a Pest megyében élőket érintette, de a karanténszabályok enyhítésével a Pest megyei fürdők is élni szeretnének, Pünkösd környékére már több fürdő bejelentette a nyitási időpontját. Nagy bevételkiesést okozott a koronavírus-járvány a Pest megyei “vizes intézményeknek”, de ahogy az egyik fürdővezető lapunknak elárulta, remélik, hogy a bezártságból felszabaduló fővárosi vendégek is segítik majd júniusban őket a büdzséjük konszolidálásában.

Mint korábban a termalfurdok.com megírta, hiába a kiváló minőségű és sokakat vonzó termál- és gyógyfürdő, egyelőre mindenhol csak a kültéri medencéket lehet igénybe venni, illetve újra üzemelnek a kültéri csúszdák és játszóterek. A május végi fürdőnyitás így csak a hagyományos strandolást jelenti, a belső medencék, a gőz- és szaunaszolgáltatás még nem érhető el.

Ezek a pest megyei fürdők jelentették be a nyitásukat:

Ceglédi Termálfürdő:

A szabadtéri strand május 30-án 9:00 órakor nyit. A járvánnyal kapcsolatos jogszabályok miatt a fedett termálépület zárva lesz, sem gyógykezelésekre, sem masszázsra nem lesz egyelőre lehetőség. Csak a szabadtéri úszómedence, hullámmedence, gyermekmedence és élménymedence lesz használható, a termálmedence a járványügyi szabályok miatt nem. Néhány hétig szakaszosan lesznek nyitva: május 30., 31., június 1. , június 5 – 6 -7., június 12 – 13 – 14. Június 15 után a vendégigényekhez alakítják és bővítik a nyitvatartást. Lehetőség van online jegyvásárlásra is. http://cegledfurdo.hu/onlinejegy/

Leányfalui Fürdő:

Nyitás május 29-én. A megnyitást követően szigorú szabályok betartása mellett nyílik mód a fürdő szolgáltatásainak igénybevételére

Gödöllő-Domonyvölgy D-Beach:

Pünkösdi strandnyitásról írnak az oldalukon, ahol azt is hírül adták, hogy ebben az esztendőben 2000 négyzetméter árnyékos pihenőterülettel bővült a strandjuk.

Cikkünk folyamatosan frissül, ahogy újabb nyitási információk érkeznek, közzétesszük.

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.