Az egri termálfürdő platánja lett az Európai Év Fája

Az egri termálfürdő területén élő platán megnyerte a 2013-as Európai Év Fája versenyt. Tavaly is magyar győzelem született a fák versenyén: akkor hét öreg európai fa közül a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája lett az első helyezett.

A versengés magyarországi szervezője, az Ökotárs Alapítvány cseh testvérszervezete, a Nadace Partnerství által harmadik éve meghirdetett versenyben több mint 45 ezer szavazatot adtak le interneten (www.treeoftheyear.org), ebből 14 205 voks jutott a 250 éves egri platánfára. A versenyben csütörtökön este hirdettek eredményt Brüsszelben, és itt lesz a díjátadás is a Brüsszeli Zöld Hét nemzetközi konferencia keretében.

Tavaly is magyar győzelem született a fák versenyén: akkor hét öreg európai fa közül a Somogy megyei Felsőmocsolád 400 éves hársfája lett az első helyezett.

Az idei versengésre hat ország – Bulgária, Csehország, Írország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – nevezett be egy-egy legendás történetű vagy szűkebb környezetében közösségteremtő hatású fát, illetve facsoportot.

A második helyen a lengyelországi Kozy platánfája végzett 13 898 vokssal, a harmadik az 5785 szavazatot gyűjtő kocsányos tölgy lett az írországi Tullamore-ból. A csehországi Nové Hrady egy fasori hársfája 4636 voksot kapott, a szlovákiai Komjatice platánját 3876-an támogatták az internetes szavazáson, míg Bulgáriából a glusniki eper- és diófákat 2737-en támogatták.

A fák nem koruk vagy szépségük miatt kerültek a vetélkedőbe, hanem történetüknek és az őket támogató erős közösségnek köszönhetően. A verseny e különleges fák segítségével szeretné felhívni a figyelmet történelmi és természeti értékeinkre és védelmük fontosságára.

“Ezek a gyakran több száz éves fák ugyanúgy szemtanúi a történelemnek, mint a mindennapi élet apró eseményeinek. Éppen ezért szorosan kötődnek egy közösséghez vagy akár egy egész faluhoz, városhoz” – mondta a vetélkedés meghirdetésekor Hana Rambousková, a Nadace Partnerství munkatársa.

A versenyre benevezett fák közül a bulgáriai Glusnik falu fehér eperfája és két diófája az egykor Bulgária függetlenségéért küzdő lázadók titkait őrzi. A legenda szerint az írországi Tullamore város Tölgykirálya misztikus erővel kötődik a Hutton-Bury családhoz, amelynek földjén a kocsányos tölgy áll: ha a fa egy ága letörik, a család egyik tagja meghal.

Híres történelmi eseményhez kapcsolódó, ámde kitalált történet fűződik a magyarországi pályázóhoz is, az egri termálfürdő területén élő platánhoz. A szájhagyomány szerint az egri vár török ostroma alatt, 1552-ben Ali budai pasa és Ahmed nagyvezír ennek a fának az árnyékából irányította a török sereget. A 250 évesre becsült fát valószínűleg az Eszterházy Károly püspöksége idején telepített platánokkal együtt ültették.

Az egri termálfürdő platánja

A lengyel Kozy falu platánfája alatti tér a kulturális és társadalmi élet színtere, de rendszeresen itt játszanak a helyi óvoda gyerekei is. A szlovákiai Komjatice platánjáról úgy tartják, hogy az ország legnagyobb fája, különleges szimmetriája miatt számos festő is megörökítette, de a helyi gyerekek is majdnem életnagyságú képet rajzoltak róla, mely most az iskolát díszíti. A csehországi Nové Hrady hársfája pedig a helyi lakosok által nemrég rendbe hozott, karbantartott kétszáz éves fasor jelképévé vált.

A verseny fővédnöke Janez Potočnik, az Európai Bizottság környezetvédelmi biztosa, a programhoz a pénzügyi támogatást a Cseh Környezetvédelmi Alap és cseh környezetvédelmi minisztérium, valamint a Tetra Pak cég biztosította. A vetélkedőt az Európai Földtulajdonosok Szervezete is támogatta.

Ferenczy Tamás, Eger főkertésze korábban az MTI-nek elmondta: az egri termálfürdő platánfája akár 400 évig is elélhet.

A levéltári adatok szerint a platánt – számos társával együtt – mintegy 250 éve, Eszterházy Károly püspök idején ültették. A növénynek hatalmas, állandóan párolgó lombkoronája miatt kifejezetten nagy a vízigénye, ezért a korabeli kertészek az Eger patak mentén telepítették a fákat, itt található ma a termálfürdő is. Segíti még az öreg platán fejlődését a fürdő területén kialakult mikroklíma. A közeli termálvizes medencékből ugyanis folyamatosan meleg levegőt kap a növény, emellett védett a városi környezet káros hatásaitól, például a kipufogógáztól, hiszen egy több hektáros parkos terület közepén található.

Mindezek eredményeként előrehaladott kora ellenére ma is rendkívül vitális a helyi védelem alatt álló fa, semmilyen pusztulásra utaló jelet nem mutat – mondta a főkertész.

forrás MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.