wellness vízi torna

Aktívan is lehet wellness-ezni

Egy wellness hétvégét ma már akár aktívan is eltölthetünk, nemcsak a medencében lazulhatunk, szaunában méregteleníthetünk vagy a hotel gasztronómiai kínálatából csemegézhetünk.

A mozgásigényünket többféleképpen elégíthetjük ki: a szinte kötelező elemként szolgáló fitness-termekben égethetünk zsírt, különböző méretű úszómedencében tempózhatunk. Gyakran találhatunk squash vagy teniszpályát is a hotel mellett (ehhez felszerelést helyben bérelhetünk). De más érdekes, kevésbé ismert sportolási lehetőség közül is válogathatunk, amikor a szóba jöhető úti célok között keresgélünk. Jelen összeállításunkban a fedett térben igénybe vehető mozgásprogramok közül csemegézünk.

1. Jóga

Nagyon divatos mozgásfajta, és számos fajtája elterjedt hazánkban, mondhatni ki-ki ízlése és igénye szerint válogathat: erősödni vagy fogyni szeretnénk, méregtelenítenénk vagy hajlékonyságunkon javítanánk. Több, színvonalas wellness hotel és élményfürdő „étlapján” is szerepel jógafoglalkozás, a teljesség igénye nélkül mazsoláztunk. Pécsen többek között hatha és asthanga jógán vehetünk részt, sőt kismamáknak kismama jógát, gyerekeseknek pedig baba-mama jógát ajánlanak. Hévízen nemcsak hatha jógázhatunk, hanem olyan különlegességet, mint például csakra jóga tesztelhetünk. Móron hetente több alkalommal és hétköznap is gyakorolhatjuk. Visegrádon másfél órás gerincjógára várják a szállóvendégeket. A hotel ajánlása szerint testtartásunk és relaxációra való képességünk javulhat, amire a mai mozgásszegény és stresszel teli világunkban bizton szükségünk lehet.

2. Fiatalság forrása: 5 tibeti jógagyakorlat

A fiatalság forrásának is tartott, tibeti eredetű jógagyakorlatokat sajátíthatjuk el Hévízen, Zalakaroson vagy Mátraházán. Bármely életkorú és állapotú ember kipróbálhatja! Ne csüggedjünk, ha elsőre nem a legtökéletesebben kivitelezzük. A könnyen megtanulható lépéseket érdemes otthon is végeznünk, hogy testünkben pozitív változások induljanak el.

3. Női önvédelmi kurzus

Mátraházán egy szokatlan kurzuson tanulhatják meg a női résztvevők, hogyan tudják magukat megvédeni az utcán vagy legalább olyan helyzetet teremteni, hogy eséllyel tudjanak elmenekülni. A foglalkozás ötletét az adta, hogy manapság nagyon sok erőszakos cselekményről hallani, ezért a nőkben kialakult az igény az önvédelemre. Persze pár óra alatt nem leszünk „fekete övesek”, viszont magabiztosabban küzdhetünk meg problémás élethelyzetekkel.

4. Időhiányban szenvedőknek: XBody

A félórás EMS (Electro Muscle Stimulation) technológiával végzett edzésprogramon, az egész testet átdolgoztathatjuk. Kitűnő lehetőség időhiányban szenvedőknek. Az űrruhához hasonló szerelésbe öltözködve szakértő segítséggel végzett mozgás leginkább egy súlyzós edzésre hasonlít, mély és felszíni izmokat egyaránt átdolgoztat, de remek lehetőség a felszíni zsírpárnák csökkentésére is. A módszert szívesen alkalmazzák az orvosi rehabilitációban, a megelőzésben és az edzések során, például Hévízen  és Herceghalmon.

5. FLABéLOS

Szintén időhiányban szenvedőknek javasolt a Flabélos. Az eszközön állva-ülve-fekve vibráció éri testünket, így izmaink kénytelenek lesznek összehúzódni és elernyedni, hogy testünk megtartsa az egyensúlyi állapotát. Mind különböző izomcsoportok célzott edzésére, problémás területek átmozgatására, mind idősebb korosztálynak tökéletesen alkalmas. Sárváron, Hévízen tesztelhetjük.

6. Vízi tornák széles választéka

Nem lehetne teljes a kép a különböző vízi tornák nélkül. Nemcsak gyógy- és élményfürdők repertoárján szerepelnek ezek a mozgásprogramok, hanem kevésbé ismert vidéki helyszíneken is bukkanhatunk ilyenekre.  A már-már hagyományosnak mondható aquafitness-en kívül más erőnlétet fokozó vízben végzett mozgásóra is kipróbálható: Hévízen végezhetjük az Aquafins-Fit-et, mely a problémás területek még hatékonyabb erősítésére kiváló. Lábakra és kezekre rögzített Aquafins eszközzel mozgunk a vízben megnövelve a víz ellenállását, végül nyújtó gyakorlatokkal zárul. Létezik speciális vízi gerinctorna is gerincproblémákkal küzdőknek.

Másik hévízi hotelben aquabiciklin tekerhetünk és aquajoggingolhatunk. Az előbbinél felsőtestünk a víz fölé ér, tovább bírjuk a tekerést vízben, mint szárazföldön. A „vízi futásban” Szegeden is lemérhetjük erőnket. Az edzésintenzitást növelhetjük bokára vagy derékra helyezett övekkel, sekély vízben kocoghatunk, ekkor a medence aljának érintésével vagy mély vízben, a talaj érintése nélkül.

7. Bosu, az univerzális eszköz

Erősítés, kardió edzés, mozgáskoordináció javítás, mind-mind megvalósítható. A félbevágott labdára hasonlító eszköz domború oldalán kiválóan lazíthatunk, míg lefelé fordítva az egyensúlyérzékünket is próbára téve erősödhetünk. Pécsen vehetünk részt ilyen órán.

8. Stretching: erősítés után, de általánosan lazításképp is hasznos

A stretching olyan gyakorlatsor, mely az izmok rugalmasságának helyreállításában játszik szerepet, ennek hatására könnyebben regenerálódik az izomzatunk és megelőzhetőek a sportsérülések. Többek között Bükfürdőn és Sárváron végezhetjük, Zalakaroson fitball labdával vagy „izomlazító klubban” nyújthatunk.

9. Spin Racing (Indoor Cycling)

Sárváron, Közép-Európa egyik legnagyobb élményfürdőjében vagy Kiskunhalason tesztelhetjük állóképességünket. A csoportos edzés a beltéri kerékpározás és a gravitáció ellenében végzett edzést kombinálja. Lendületes zene szól miközben a váltakozó edzésintenzitás, a fokozódó terhelés alaposan megizzaszt bennünket.

10. Rekreációs lélektorna Mátraházán

Ennek a nem szokványos tornának az alapját a légző- és nyújtó gyakorlatok adják. A 30 perces foglalkozáson cél a lelki harmónia elérése.

11.   Kültéri fitness

Télen-nyáron jó levegőben edzhetünk a különböző kültéri fitness gépeken. Szabadban sportolhatunk Kecskeméten vagy Bükfürdőn.

12. Keleti mozgásformák

A Chi-kung filozófiája szerint rendszeres gyakorlás által megszűnnek az energiablokádok a testben, sőt nő az energiaáramlás. A gyakorlatokhoz nem szükséges jó fizikai kondíció, így bármely korban nyugodtan űzhetjük akár Sárváron, Hévízen  vagy Noszvajon. Egyik válfaját, a Tai chi-t Nyíregyházán próbálhatjuk ki, azonban a gyakorlatok elsajátítása rendszeres gyakorlást igényel.

itthon.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.