Árvalányhajas túra a Fülöpházi-buckavidéken

Újraindulnak a szakvezetéses túrák a Kiskunsági Nemzeti Parkban

Elindítja a szabadtéri szakvezetéses túrák nagy részét a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatósága és korlátozásokkal újra látogatható a kecskeméti Természet Háza, az erdei iskolák azonban még zárva tartanak.

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának tájékoztatása szerint, a szakvezetéses túrákon résztvevők és a túravezetők egészségének védelme érdekében legfeljebb 15 fő jelentkezését fogadják és higiéniai okokból megfigyelési eszközöket nem tudnak biztosítani. A túra során mindenki köteles legalább másfél méter távolságot tartani a többiektől, a részvételi díjat pedig a helyszínen készpénzben, lehetőség szerint pontosan kiszámolt összeggel kell rendezni. A jelentkezéseket online, a www.knp.hu oldalon fogadják a program előtt legalább két nappal.

Legközelebb, május 16-án, 17-én, 23-án és 24-én orchidea túrát szerveznek a Kolon-tónál, de május 16-án a szegedi Fehér-tó környéki kerékpáros túrára is lehet jelentkezni. Csatangolás a Csodaréten címmel május 23-án Ásotthalom környékére hirdetnek túrát, de ugyanezen a napon lesz Árvalányhajas túra a Fülöpházi-buckavidéken és gyógynövénytúra a szegedi Fehér-tónál is. A hónapot május 24-én a kiskunhalasi Fejeték-mocsár tanösvényen mocsárjáró túra, majd május 30-án a Péteri-tó környéki fészekrakó túra zárja.

Mint írják, korlátozásokkal május 18-ától újra kinyit a kecskeméti Természet Háza földszinti része. A központban egyszerre legfeljebb tízen tartózkodhatnak. Az óvintézkedések részeként az érintőképernyős terminál és az emeleti játékok még nem használhatók. A látogatóktól azt kérik, tartsanak egymástól megfelelő távolságot és viseljenek a szájat és az orrot eltakaró maszkot vagy sálat.

MTI / Fotó: knp.hu – Árvalányhajas túra a Fülöpházi-buckavidéken

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.