Újra használhatják a gyerekek a szentesi gyógyfürdőt

Újra használhatják a gyerekek a szentesi gyógyfürdőt, ahol az elmúlt évtizedekben generációk tanultak meg úszni. A tisztiorvosi szolgálat a jogszabályi előírások miatt tavaly ősszel tiltotta meg, hogy 14 évesnél fiatalabbak orvosi beutaló nélkül használhassák a Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházhoz tartozó gyógyfürdőt – emlékeztetettek az előzményekre sajtótájékoztatón.

A szentesiek körében azonban nagy igény mutatkozott arra, hogy a családok együtt használhassák a fürdőt, illetve, hogy újraindulhasson az úszásoktatás. Az érintett szervek együttműködésével sikerült megoldást találni – közölte Farkas Sándor, a térség országgyűlési képviselője .

A kórház kivonta a fürdő udvari medencéjét az egészségügyi ellátásból, a vízkeverés módját pedig megváltoztatta. A medencébe továbbra is kerül termálvíz, ugyanakkor a hozzá kevert hideg vízzel együtt már a jogszabályi előírások alapján nem minősül gyógyvíznek, így gyerekek is fürödhetnek benne.

Kalmár Mihály, a kórház főigazgatója elmondta, a fürdő medencéit minden este leeresztik és kitakarítják, kéthetente pedig bakteriológiai vizsgálatot végeznek, így garantálva a megfelelő vízminőséget.

Az egészségügyi intézmény egyeztet a város iskoláival arról, hogy miként szeretnék igénybe venni úszásoktatásra a fürdőt – tette hozzá.

mti / http://www.szentes.hu

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.