debrecen nagyerdő víziváros

Új víziváros épül – visszakapják legendás „négyesüket” is a debreceniek

Az 5600 négyzetméteres vízfelület csaknem duplája lesz a volt strand vízfelületének, lesz gyermekvilág különféle medencékkel és attrakciókkal, a 200 méter hosszú, 25 méter széles és 12 méter magas épületegyüttesben pedig a falakon is áthaladó csúszdákat, medencéket, köztük egy üvegaljút, illetve vízi bárt is kialakítanak.

Debrecen legjelentősebb turisztikai fejlesztése zajlik a Nagyerdőben, 8,5 milliárd forintos beruházással új vizes létesítményt, vízivárost hoznak létre a korábbi strandfürdő területén – számolt be a fejlesztésről  a cívisváros polgármestere.

Papp László jelezte: a 8,5 milliárd forintos turisztikai beruházást a kormány 6 milliárd forinttal, a Magyar Turisztikai Ügynökség 1,7 milliárddal támogatja, a többi forrást önerőként a város önkormányzata és vagyonkezelő holdingja biztosítja.

A fejlesztést a helyi igények mellett az is indokolja, hogy egyre népszerűbb turisztikai célpont Debrecen, tavaly 12 százalékkal nőtt a városban eltöltött vendégéjszakák száma a korábbi évhez képest, és elérte a félmilliót – ismertette a polgármester.

Beszámolója szerint az ország egyik leglátványosabb élményparkját alakítják ki a Nagyerdőben. Az 5600 négyzetméteres vízfelület csaknem duplája lesz a volt strand vízfelületének, lesz gyermekvilág különféle medencékkel és attrakciókkal, a 200 méter hosszú, 25 méter széles és 12 méter magas épületegyüttesben pedig a falakon is áthaladó csúszdákat, medencéket, köztük egy üvegaljút, illetve vízi bárt is kialakítanak.

Papp László jelezte: az új komplexumban visszaadják a debrecenieknek egykori legendás négyméteres medencéjüket. A régi négyest, amelyben generációk tanultak meg fejest ugrani, az Aquaticum élményfürdő kialakításakor szüntették meg csaknem két évtizede sokak bánatára. Jövő nyártól ismét lesz négyméteres Debrecenben, és újra ugródeszkáról lehet gyakorolni a fejeseket a Nagyerdőben – fűzte hozzá a polgármester.

Papp László elmondta azt is, a víziváros víztorony felőli oldalán új sétányt nyitnak, az ott helyet kapó üzletek, éttermek a sétány és a strand felől is kiszolgálják majd a vendégeket.

MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.