Mintegy egymilliárd forint beruházás keretében új fedett élménymedencével, rendezvénytérrel, kalandpark jellegű játszótérrel bővül a mezőkövesdi Zsóry fürdő, valamint megújul az uszoda is – tájékoztatta a város önkormányzatának szóvivője.
A fejlesztés megvalósítására az európai uniós turisztikai attrakció-fejlesztési pályázata keretében nyert forrást a fürdőt működtető önkormányzati tulajdonú társaság – közölte Molnár Zsanett.
A projekt tartalmazza az egyik épület korszerűsítését, a vendéglátó egységek felújítását, a körhullám medence bővítését újabb élményelemekkel, sportpálya létesítését és a meglévő strandröplabda-pálya felújítását – tette hozzá.
Tájékoztatása szerint a munkálatok az idén, késő tavasszal kezdődnek el, és a tervek szerint 2014 tavaszára elkészülnek az új, illetve megújult létesítmények.
Molnár Zsanett emlékeztetett: Mezőkövesd önkormányzata 2011-ben arról döntött, hogy kezdeményezi a fürdő területének gyógyhellyé nyilvánítását, az előkészítő dokumentáció elkészítésével pedig az Aquaprofit Zrt.-t bízta meg. Ennek nyomán 2013 januárjában elkészült a gyógyhely-fejlesztési program is, amely 2020-ig tartalmazza az elvégzendő feladatokat.
Arra számítanak, hogy az idén tavasszal Magyarország 15. gyógyhelyévé válhat a fürdő területe.
Az újabb fejlesztésre azt követően kerül sor, hogy a 2010-2011-es évben mintegy 1,2 milliárd forint értékű beruházás valósult meg a Zsóryban. Ennek keretében megújult az ikermedence, új öltözőépülettel, wellness-részleggel, gyermekmedencével, új beléptető-rendszerrel és kabinrendszerrel bővült a fürdő – idézte fel a referens.
forrás MTI