gerendás malomkert fürdő zárva

Több strand nem nyit ki idén Békésben

Békés megyében is vannak települések, ahol a fürdők az idén nem nyitnak ki. Köztudott, a strandok fenntartása a szigorúbb szabályok miatt ebben a szezonban jóval költségesebb, miközben kevesebb vendégre, így alacsonyabb bevételre számíthatnak.


Több helyen elmondták a beol.hu-nak, azért is maradnak a strandok zárva idén, mert vannak ennek adminisztratív, anyagi és egyéb okai. Kevesebb vendéget fogadhatnak, ami ugye összefügg a távolságtartással kapcsolatos előírásokkal. Kevés vendég kevesebb bevételt, de több kiadást jelent. Ezek bizony nem egyedi esetek, sok kisebb település hasonló problémákkal szembesül.

Battonyán is számításokat végeztek. A Battonyai Termál Strandfürdő meseszép, zöld környezetben a Maros egyik mellékfolyójának partján található. Több úszómedence, termálmedence és sportolási lehetőségek biztosítják az idelátogatók szórakozását, pihenését. A létesítmény azonban határozatlan ideig zárva tart. A vállalkozó, Zsilka Mihály megerősítette a hírportálnak, idén nem nyitnak ki.

Gerendáson a közel száz éves, és valamivel több, mint egy évtizede felújított Malomkert fürdő idén nem nyit ki – nyilatkozta a település polgármestere. Lengyel Zsolt elmondta, a helyiek legnagyobb bánatára jelenleg nincs meg az üzemeltetéshez szükséges forrás. Bármennyire is szeretnének kinyitni, a járvány elleni védekezés, a település költségvetését oly mértékben megterhelte, illetve megterheli, hogy a strand működtetését jelenleg nem tudják biztosítani. Mint elmondta, a fürdő üzemeltetése éves szinten nagyságrendileg 3,5 millió forintba kerül a községnek, ekkora összeg hiányzik a nyitáshoz.

Mezőkovácsháza Város Önkormányzata a koronavírus világjárvány okozta költségvetési hiány csökkentése érdekében az alábbi döntést hozta: a Borostyán Camping és Strandfürdő az idei évben nem nyit ki – olvasható a fürdő honlapján. Ezt az átmeneti, rendkívüli időszakot felújítással, fejlesztéssel teszik tartalmassá. Az öltözők (a hatvanas évek óta a modernizálás elmaradt) megújulása, a területrendezés is azt a célt szolgálja, hogy jövőre még biztonságosabb működést garantálhassanak.

Forrás: beol.hu

Fotó: beol.hu / I. Gy.

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.