Telt házzal üzemelnek évvégén a zalai fürdővárosokban a szállodák

Telt házzal üzemelnek az év utolsó napjaiban a szállodák, wellness hotelek a Zala megyei fürdővárosokban, a szálláshelyek közel kilencven százalékát belföldi vendégek foglalták le – mondták el a szállodavezetők.

Telt házra számítanak Hévízen, a Hotel Spa-ban is; a foglalások szerint a vendégek 70 százaléka magyar, de orosz és német turisták is érkeznek – közölte Fodor Edit szállodavezető. A négycsillagos szálloda karácsonykor is teltházzal üzemelt, de akkor lényegesen több volt az osztrák és a német vendég.

A szállodavezető hozzáfűzte, hogy az elmúlt évhez képest az idén nőtt az 54 szobás hotel vendégforgalma, év végéig a szálloda nettó árbevétele várhatóan meghaladja 300 millió forintot.

Galambos Péter, a 300 szobás zalakarosi Hotel Karos Spa értékesítési vezetője arról számolt be, hogy a szálláshelyeket már december elején lefoglalták az év utolsó napjaira. A vendégek 15 százaléka külföldről érkezik, míg tavaly szilveszterkor a külföldiek aránya meghaladta a 20 százalékot, idén viszont inkább a belföldi piacon sikerült a szálláshelyeket értékesíteni – mondta.

A Hotel Karos Spa-ban az elmúlt évekhez képest az idén mintegy 8 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma, és folyamatosan nő a külföldiek aránya. Éves átlagban a vendégek 30 százaléka külföldi, míg a korábbi években 20 körül alakult ez az arány.

Zalakaroson, az Art Hotelben a szálláshelyek 70 százalékát foglalták le, karácsonykor pedig 50-60 százalékos telítettséggel működött a szálloda – ismertette Tóth Zoltán igazgató. A vendégek 95 százaléka magyar, a szobákat 2-3 éjszakára foglalták le. Az igazgató tájékoztatása szerint az idén a tavalyi évhez hasonlóan 100 millió forint körüli árbevételre számít az Art Hotel.

Az AquaTherm Hotelben karácsonykor a szálláshelyek egyharmadát foglalták le, az év utolsó napjaiban viszont megtelnek a szobák magyar vendégekkel – közölte Ledneczki Mária, a másik zalakarosi szálloda igazgatója.

Beszélt arról is, hogy 60 millió forint árbevétel mellett az idén valószínűleg veszteséggel zárja az évet a szálloda. Az első félévben kevesebb vendég kereste fel a hotelt, csak az év második felében a – SZÉP Kártya beindulása után – nőtt meg ismét a forgalom.

Ledneczki Mária beszámolt arról is, hogy a zalakarosi hotel vendégei a szilvesztert a 300 méterre található élményfürdőben tölthetik majd. A szervezett éjszakai élményfürdős programok már pénteken este elkezdődnek.

A szállodák a szilveszteri programokkal elsősorban a 45-55 éves korosztályt célozzák meg – közölte az egyik szállodavezető. Gálavacsorával, különleges fogásokkal, italszigetekkel készülnek az év utolsó napjára. Sztárvendégek lépnek fel, zenés, táncos produkciókat mutatnak be, mikromágusok varázsolnak az asztaloknál. Dunántúli zenekarok húzzák majd a talpalávalót, az éjfél után pedig pezsgős koccintás, tűzijáték, büfé, tombola lesz a program.

forrás MTI