tasnádakva tasnád akvapark

Tasnádon új, többszintes akvaparkról álmodnak

Még jobban kiaknáznák a természet ajándékát Tasnádon: modern élményfürdőt építenének a termálvizes strandjáról nevezetes Szatmár megyei kisvárosban. A mintegy 35 millió eurós beruházást elképzelő városvezetés az országos jelentőségű gyógyfürdőhellyé nyilvánítás után próbálja valóra váltani a helyiek évek óta dédelgetett álmát.

A projekt finanszírozását európai uniós alapokból képzelik el, miközben valamennyi érdekelt féltől segítséget várnak a már eddig is rendkívül népszerű, a környéken több mint 1500 szálláshelyet „fenntartó” turisztikai célpont felvirágoztatása érdekében – írja a kronikaonline.ro.

Tasnád polgármesteri hivatala közvitára bocsátotta egy új élményfürdő tervezetét. A termálvizéről és gyógyfürdőjéről nevezetes Szatmár megyei kisváros – melyet tavaly helyi érdekeltségű turisztikai célpontból országos jelentőségű gyógyfürdőhellyé nyilvánított a román kormány – a bejelentés szerint 35 millió euróból kívánja megvalósítani a nagyberuházást, mely a tervek szerint legkésőbb 2029-ben készül el – a városvezetés szándékai-reményei szerint nagyrészt európai uniós alapokból.

A több mint harmadrészt magyarok által lakott Tasnád új turistavonzó létesítményét a helyi igények kielégítése, a gyógyturizmus infrastruktúrájának fejlesztése, illetve a város vendéglátóipari potenciáljának kiaknázása érdekében kívánják megvalósítani.

Többszintes akvaparkot szeretnének

A földszinten hét medencét képzeltek el az Aquapark Transilvania Terme elnevezésű létesítményben: egyet az úszóknak, egyet a gyerekeknek, egyet a csúszdák számára, hármat a felnőtteknek, egyben pedig úgynevezett spray parkot hoznának létre: ez olyan különleges vizes játszótér, amely hűsítő permetkapukból, vízköpőkből, billenő vödrökből és egyéb interaktív vizes elemekből áll. Az emeleten öt jacuzzis medencét építenének az elképzelés szerint. A létesítményt 200 férőhelyes parkoló egészítené ki, az energiaellátást napelemek segítenék.

tasnádakva tasnád akvapark
Fotó: Tasnád polgármesteri hivatala/képernyőmentés

Közben tényleges fürdőfejlesztések is történnek Tasnádon

Egy csúszdás nyitott és egy fedett medence is épül a megye egyik legfontosabb és legnépszerűbb gyógyfürdőhelyén, mely a környező megyékből is vonzza a látogatókat, télen is. A fürdő ugyanis termálvizének köszönheti „hírnevét”. Erre 1978-ban bukkantak a város területén, 1354 méter mélységben, azóta működik a helyi termálfürdő, amely több ezer turistát vonz – olvasható a magyarországi és romániai turisztikai szervezetek összefogásával létrehozott, az Északkelet-Alföld és az Erdélyi-szigethegység természetbarát turisztikai lehetőségeit népszerűsítő Thematic-routes.strategis.hu oldalon.

Eszerint

a víz hőmérséklete a medencékben 40 C°, a forrás feltörési vízhőfoka 72 C°, összetétele bróm és jód tartalmú nátriumkloridos víz.

Eleinte a ’70-es években épített két medencét használták a fürdőzők. Ezek mellé 2006-ban építettek egy modern szűrőberendezéssel ellátott hideg vizes medencét. Általában május 1-jén indul a főszezon, ám amióta megépült az új medence, amelyet téli időszakban termálvízzel töltenek fel, és amelyhez termálvízzel fűtött, fedett öltözőt is kialakítottak, egész évben van látogató. A tasnádi strand környékén több mint 1500 szálláshely található, amelyek szállodákban és hétvégi házakban vehetők igénybe.

tasnádi gyógyfürdő strand
A tasnádi gyógyfürdő eddig is rengeteg vendéget vonzott • Fotó: Facebook/Stațiunea Turistică Tășnad

A gyógyvíz a következő betegségek kezelésére ajánlatos

Kezdődő artrózis, reumatikus betegségek, idült ízületi és mozgásszervi betegségek, csonttörések utángondozása, periférikus idegrendszeri panaszok, nőgyógyászati betegségek.

Címlapkép: Fotó: Tasnád polgármesteri hivatala/képernyőmentés

 

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.