Száz éves a Szecska

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a budapesti Széchenyi fürdő. Az ez alkalomból rendezett csütörtöki ünnepségen György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes elmondta: már a századfordulón évente több százezer vendége volt a létesítménynek, s mindig jól megfért egymás mellett a népfürdő és a kastélyszerű épület. Mint mondta, a százéves fürdő ma is az egyik leginkább közkedvelt fővárosi hely, ahol eredményes egészségügyi ellátás is folyik.

A főpolgármester-helyettes szavai szerint ma átgondolt terv alapján működtetik a budapesti fürdőket, s reálisnak látszik az a terv, hogy 2014 és 2020 között uniós forrásból legkevesebb 15 milliárd forintot fordítsanak a fürdő korszerűsítésére.

Szőke László, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. vezérigazgatója az elmúlt időszakban megjelent nemzetközi elismerő szavakat emelte ki, s jelezte: a BGYH évi másfél milliós vendégének csaknem fele a Széchenyi fürdőt látogatja.

Száz évvel ezelőtt, 1913. június 16-án adták át az első pesti gyógyfürdőt, a Széchenyit, amely létét a hazai mélyfúrások úttörőjének, Zsigmondy Vilmos bányamérnöknek köszönheti.

Zsigmondy a városligeti hőforrások után kutatva, a mai Hősök terén 970 méter mélyre fúrva kénes forrást talált, amely fölé artézi kutat telepítettek, majd 1881-ben vizét a Városligeti tavon lévő Nádor-szigetre vezetve kő és márvány kádfürdős Artézi fürdőt hoztak létre. Az évtized végére szűknek bizonyult fürdő helyett a városatyák újat építtettek, a tervezéssel Czigler Győző műegyetemi tanárt bízták meg. Az 1909. május 7-én megkezdődött építkezést a tervező halála miatt volt kollégái, Dvorák Ede és Gerster Kálmán irányították.

1913. június 16-án került sor a 3 millió 900 ezer aranykorona költségű Széchenyi Gyógyfürdő ünnepélyes átadására. Az épületben kialakított 51 magánfürdőt, a közel 200 fős férfi és női gőzfürdőt, valamint a 170 fős férfi és női népfürdőt az 1200 köbméter napi hozamú, 73,8 Celsius fokos hőforrás látta el vízzel. A magánfürdők közül 15-öt szalonszerűen, a többit egyszerűbben rendezték be, bennük tükrös asztalka és heverő szolgálta a kényelmet.

mti

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.