A Magyar Fürdőszövetség által szervezett, 37 fürdő részvételével zajló Országos vízipisztolycsata elérte a célját, ráadásul rögtön két rekordot is felállított: mind a résztvevők, mind a csatlakozó fürdők száma alapján – írja a turizmus.com.
A Magyar Fürdőszövetség ez évben új nyári strandattrakciót indított, melynek lényege, hogy egy előre bejelentett időpontban egyszerre több ezren vehettek részt egy vízipisztolycsatában – közölte a szövetség.
Az augusztus 19-re meghirdetett programhoz a Fürdőszövetség 37 tagfürdője csatlakozott, országszerte kerekítve összesen 5900 fürdővendég vett részt valamelyik strandon a csatában, mely 14 órától 15 percig zajlott.
Ezzel két új rekord is született a helyszínek és a résztvevők számát illetően, hiszen eddig csak egy-egy strandon rendezték meg a csatát.
A helyszíneket a 21. századi technika segítségével, online módon kapcsolták össze, így mindenhol ugyanakkor kezdődött a program. Ugyan az időjárás kissé szeszélyes volt, az ország minden részéből érkeztek résztvevők, összesen 5900 fő (a hitelesítési jegyzőkönyv szerinti +/-10% hibahatárral).
A két új rekord mellett rekordot is döntöttek az egy helyszínen vízipisztolycsatát játszók számát tekintve.
Túlszárnyalva a szigetvári fürdő eddigi rekordját, az új rekord kerekítve 1200 fő, helyszíne pedig a hajdúszoboszlói Hungarospa fürdő volt.
A rekordokat a Magyar Rekord Egyesület irányította és hitelesítette, minden egyes helyszínt online módon, internetes alkalmazáson keresztül elektronikus, valós idejű kép- és hangkapcsolattal összekötve. A Fürdőszövetség szervezőközpontja a budapesti Palatinus strandról koordinálta a nagyszabású akciót.
Fotó: solymaronline.hu