Római Strandfürdő

Az eső és a hideg ellenére rekordévet zártak a budapesti fürdők

Mintegy 300 ezerrel többen, 4,5 millióan váltottak jegyet 2018-ban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. egységeibe, egy év alatt 7,3 százalékos volt a növekedés – közölte a Világgazdasággal Czinege Szilvia, a vállalat értékesítési és marketingigazgatója.

A lap szerdai száma szerint a budapesti fürdők annak ellenére is erős évet zártak, hogy a júniusi strandszezont gyakorlatilag elmosta az eső és a hideg, ugyanis a történelmi fürdők, valamint a komplexumok felújítása, bővítése és befedése révén tovább nőtt a forgalom.

A zrt. a múlt évben 7,3 százalékkal, 15 milliárd forintra növelte árbevételét, amely 2017-ben 13,2 milliárd forint volt. Ez utóbbi évben az adózott eredménye 3,35 milliárd forintot tett ki.

MTI / A kép illusztráció – Fürdőzők a strandok éjszakáján, a Római Strandfürdőn 2014. augusztus 1-jén.
MTI Fotó: Beliczay László

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.