Problémás balatonföldvári strand- és kikötő-beruházás

A Balatonföldvár nyugati strandján tervezett strand- és kikötő-beruházást több szempontból aggályosnak tartják, ezért aláírás-gyűjtési akcióba kezdtek helyi lakosok és üdülőtulajdonosok, a kezdeményezés megalapozottságát vitató polgármester pedig népszavazás kiírását kezdeményezi a vita lezárása érdekében.

Balatonföldvár önkormányzata lassan egy évtizede, hogy fejleszteni szeretné a nyugati strandját, de ez máig nem sikerült. A 7-8 évvel ezelőtt kiválasztott befektető, a kaposvári Sevax Zrt. még nem kezdte meg a beruházást, amelynek engedélyeztetése most végső stádiumba érkezett, ez élezte ki az ellentétet a beruházás támogatói és ellenzői között. A tervek szerint az önkormányzati strandon többszintes ház épülne, öltözőknek, büfének, raktáraknak, irodáknak, étteremnek, wellness részlegnek adva helyet, és a strandhoz kapcsolódóan létesülne egy kikötő is.

Füleki Tímea, az aláírásgyűjtési akciót szervező Földvárért Civil Társaság képviselője az MTI-nek szombaton azt nyilatkozta, hogy a beruházás 2003-tól zajló előkészítése óta fellelhető önkormányzati testületi döntések dokumentációiból és tárgyalások jegyzőkönyveiből az derül ki, hogy a beruházót nem nyilvános pályáztatással választották ki. A város pénzügyi garanciák kérése nélkül vállalta, hogy a beruházó fejlesztési igényeihez alakítja a rendezési tervét, miközben az arról szóló egyetlen elvi megállapodást, hogy mit is kap cserében a település, évekkel ezelőtt felmondták nem teljesítés miatt.

Füleki Tímea szerint azon túl, hogy több szempontból aggályos az önkormányzat vagyongazdálkodása a stranddal kapcsolatban, a tervezett beruházás ellen is jogi kifogások merültek fel. Az aláírás-gyűjtési akción kívül további lépéseket terveznek azért, hogy szabálytalanul ne szerezhessen közterületen tartós földhasználati jogot magáncég, továbbá hogy az önkormányzat vezetése vegye figyelembe a helyi igényeket. Szeretnék elérni, hogy Balatonföldvár második kikötője a település másik, arra szintén alkalmas területén épüljön meg, és a nyugati strand a teljes területén valódi élménystranddá váljon. Mint kifejtette, az oda tervezett, 250 hajó befogadására alkalmas kikötő a strand fürdőzésre alkalmas partvonalának kétharmadát elfoglalná. A tiltakozók álláspontja szerint a strandra tervezett többszintes „épületkomplexum”, amely tulajdonjogának döntő része a beruházó cégé lesz, túlzott nagyságú, és funkciója is megkérdőjelezhető.

Holovics Huba polgármester az MTI-nek nyilatkozva kifejtette, a településnek szüksége lenne a tervezett beruházás megvalósulására, hiszen városstratégiai kérdés, hogy olyan turisztikai attrakció létesüljön az önkormányzat nyugati standján, amely képes kiszolgálni a minőségi turizmust. Ezt a célt a jelenlegi állapotok nem szolgálják – hangsúlyozta. A polgármester az eddigi vizsgálatokra hivatkozva azt állította, hogy az önkormányzat 2004-ben szabályos pályáztatással választotta ki a beruházót a strandrehabilitációra, amelynek engedélyeztetése azonban folyamatosan csúszott a fejlesztés ellenzőinek, leginkább egy szomszédos társasház lakóinak támadásai miatt. Az egyik engedélyezetési eljárásban per is indult, amelyben a beruházó nyert jogerősen – tette hozzá.

A polgármester elmondása szerint a beruházó egy 1300 négyzetméternyi terület tartós földhasználati jogáért cserében vállalta, hogy felújítja az önkormányzati strandot, továbbá átadja, három évvel ezelőtti árakon számolva 130 millió forint értékű épület tulajdonjogát a településnek. A vállalás teljesítésére a város megfelelő garanciával rendelkezik – tette hozzá.
A tervezett beruházás szabályosságának megállapítása nem politikai, nem önkormányzati, hanem szakhatósági kérdés – hangsúlyozta a polgármester, aki szerint ha a hatóságok nem támasztanak több aggályt, akkor a tervek megvalósulhatnak, ehhez a város új vezetése is hozzájárulását adta. Az elmérgesedő vita lezárása érdekében kezdeményezi a testületnél, hogy írjanak ki népszavazást az ügyben, ahol pontosan kiderülhet, hogy a beruházást támadó civil szervezet valóban a többség, vagy csak egy kisebbség érdekeit képviseli – fogalmazott. Sérelmezte, hogy egyáltalán felmerülhetett, a város nem megfelelően gazdálkodik, hiszen – mint kifejtette – a település új vezetésének az elmúlt másfél évben már több mint félmilliárd forinttal sikerült gyarapítania a város vagyonát.

forrás MTI

A termalfurdok.com elsősorban magyarországi fürdőkről szól! Ha szeretné tudni, hogy mik a legfrissebb hírek fürdőinkből, milyen érdekes eseményeken vehet részt, lájkolja oldalunkat a Facebookon és csatlakozzon Instagram oldalunkhoz.